Az érzés, mikor kicsit lenyugszanak a kedélyek, összecsiszolódik a család, elülnek a viharok, és beköszönt a béke, kimondhatatlan. Olyan lehet, mint mikor egy ötezer darabos kirakós utolsó darabját teszed a helyére. Kicsit fellélegezhetünk, és a mindennapos túléléseket felváltja az együtt töltött idő élménye, a pillanatok megélése. 

Bogyó 4 hónapja van velünk. Ez idő alatt sokat változott. Pozitív irányba. Elvonási tünetei voltak, így éjszakánként nem aludtunk. Bogyó kiabált, rázta a kiságyat, néha remegett. Nem sírt, ha felvettem nem ölelt meg, csak kiabált és ütött bárkit aki a közelében volt. Előfordult, hogy egy dühroham közben öntudatlan állapotban csapkodott, testét megfeszítve próbált bennem és saját magában is kárt tenni. Többször sikerült neki. Egy este a fáradtságtól óvatlan pillanatban feje az orromnak csapódott, a melegség azonnal elárasztotta az arcomat, tudtam, hogy vérzem. Míg próbáltam összeszedni magam, saját arcát kezdte tépni, haját húzta, fogait ütögette öklével. Nem lehetett magára hagyni egy pillanatra sem. A kimerültség határán voltunk, ő is, én is.

Bogyó szenvedett. A bántalmazás, amit kevéske élete során elszenvedett, mély nyomokat hagyott benne. A szakemberek is tétlenül álltak, azt mondták: "Bántalmazott gyermek. Tipikus viselkedés. Át kell vészelni valahogy." 

Eközben Babóca nem találta önmagát, a helyét a családban. Saját családjával való találkozása felborította az eddig is ingatag kis lelkét. Sokszor a valóságtól teljesen elrugaszkodott történeteket talált ki és mesélt el nekünk. Varázspónikon szárnyalt, kastélyban élt és édes kiskutyák boldog gazdája volt ezekben a mesékben. Ahová nem engedik őt haza. Amitől mi távoltartjuk őt. Szerinte. Sokszor agresszív volt, könnyen kibillent egyensúlyából, ilyenkor tudattalan állapotban őrjöngött. Testvéreit nem akarta elfogadni. Megtagadott mindent amit mi próbáltunk adni. 

Teltek a napok, hetek. Az erő kezdett fogyni. Néha én is álomba sírtam magam. Azt éreztem megbukom, nem fog sikerülni. Fáradt voltam, meggyötört. Olyan érzés volt, mint mikor valakit nagyon szeretsz, de ő nem szeret viszont, sőt arcul csap bántásaival. Fájt. Esténként kiadtam magamból a fájdalmat, majd próbáltam elképzelni azt a jövőt, amit én álmodtam magunknak. El akartam kergetni a rossz gondolatokat. Bárkivel beszélgettem, azt mondták ez túl sok. "Egyedül vagy. Tönkreteszed magad." Mélyponton voltam. Miközben küzdöttünk, a saját családunkban is történtek tragédiák. Próbáltam a gyerekek felé ezt nem mutatni. Ők hisznek bennem. Nem tudom miért, nem tudom hogyan, de ők bíznak és hisznek bennem. Számítanak rám. Pontosan ez volt az oka annak, hogy rájöttem meg tudjuk csinálni. Át fogjuk vészelni ezt az időszakot, és lesznek jobb, szebb, könnyebb, boldogabb napok. 

Mit kaptam a hivatásomtól?

Hétvége volt. Egész nap esett az eső, így otthonunkban töltöttük a napot, együtt mind a heten. Ekkor döbbentem rá, hogy valami megváltozott. Nyugalom van. Béke van. 

Azt vettem észre, hogy egy kicsit megint minden újra olyan "normális". Mint régen. Együtt játszottunk a nappaliban. Lili és Zé táncoltak, Bogyó és Manó autóztak, Babóca a babáját dajkálta, L pedig az ölemben feküdt, miközben simogattam a fejét. Rácsodálkoztam arra, hogy nem vettem észre mikor változott meg valami. Mindenki vidám volt, mosolygott és a nagy játék közben oda- odaszaladtak egy ölelésre, puszira hozzám. Furcsa érzés volt. Boldog voltam. Úgy éreztem egy kis csatát megnyertünk. Együtt. 

Átgondoltam mennyi mindent kaptunk azzal, hogy NevelőAnyu lettem. Nagyon sok mindent. Hálás vagyok ezért. 

1. Önuralmat tanultam. Sokkal jobban megismertem önmagam, mind eddig valaha. 

2. Szeretet kapok. Rengeteget. Számtalan ölelést, puszit, hálát. 

3. Együtt töltött időt a gyermekeimmel. L és Zé is úgy gondolják, mióta NevelőAnyu vagyok, sokkal több időt tudunk együtt tölteni. Az életük olyan részévé is válhattam, amivé eddig sosem. 

4. Olyan embereket ismerhettem meg, akiknek hasonló az értékrendje mint az enyém. Olyan segítőket, akiknek ugyanaz a céljuk, mint nekem. Akikkel meg lehet beszélni a mindennapi problémákat, akik átsegítettek a nehéz helyzeteken, időkön. Én pedig ugyanúgy tudok nekik segíteni. 

5. Megismerhettem az emberek egy olyan oldalát, amit a hivatásom nélkül sosem. Vannak akikben megláttam a rosszat, de többen, akikben a jót, a segíteni akarást. 

6. Megtanultam kinyílni. Nyitni olyan emberek felé, akik felé sosem tettem volna korábban, és a lehető legjobb amit tehettem, mert nagyon pozitívan csalódtam. 

7. Azt csinálom amit szeretek. Szeretem a hivatásom. 

8. Megtanultam hogyan kezeljem a problémákat. A kisebbeket és a nagyobbakat is. 

9. Értékelni tudom azt, amit korábban észre sem vettem. 

10. A gyermekeim fantasztikus emberekké válnak! Megtanultak törődni, feltétel nélkül szeretni és segíteni. 

Mikor elrepülnek a fejünk felől a sötét felhők, meglátjuk a nap sugarait. Lili 1 éve van velünk. 1 éve lett a családunk tagja, és az akkor még esendő, gyenge, ingatag kislányból mára egy magabiztos vidám lány vált. 

Lili nagyon sok mindent élt át az évek alatt, rengeteg fájdalmat, félelmet élt meg. Sokan bántották és hagyták cserben, sokan alázták őt azért aki. A családja széthullott, testvéreitől távol éli a mindennapjait. Rokonai nem kíváncsiak rá, nem keresik. Eldobták. Ő mégis talpraállt. 

Egy este azt mondta nekem: "Tudod anya, Ti vagytok a legjobb dolgok az életemben!"

Egy ilyen pillanat örökké beleég az emlékezetünkbe. Egy ilyen pillanat az, amiért érdemes előre menni, amiért érdemes küzdeni, csinálni. 

"Vannak dolgok, amiket ha odaadsz másnak, akkor is a tiéd marad: a mosoly, a szeret, a törődés." 

https://www.facebook.com/neveloanyu

Pussz Nektek

NevelőAnyu