" Az életünk abban a pillanatban kezd véget érni, mikor szótlanok maradunk azokról a dolgokról amik igazán számítanak. " / Martin Luther King/

Hangos a média attól, hogy nincsenek nevelőszülők. Mi, akik ebben éljük a mindennapjainkat, tudjuk ennek az okát. Talán a felszínen azok is sejtik, akik csak betekintenek a mi világunkba. Amellett, hogy ez a világ egyik legszebb hivatása, a legnehezebb is. Korábbi cikkeimben írtam már Nektek azokról, amikkel mi nevelőszülők szembesülünk nap mint nap, mikkel küzdünk, milyen problémák merülhetnek fel a gyermekekkel akiket nevelünk, milyen nehéz egyensúlyt találni a vér szerinti család és a nevelt gyermekkel való kapcsolat kialakításában.

Azonban egy komoly és sokakat érintő problémáról még nem írtam soha. Ez a probléma több tucat nevelőszülőt ingatott meg, vagy tett tönkre. Tucatnyi nevelőszülőt tett a vádlottak padjára, rengeteg anya vált szerető, gondoskodó nevelőből, lehetséges bűnözővé, megbélyegzetté. Sokak életét tette tönkre.

A nevelt gyermekek kamaszkorba érve már nagyon tisztában vannak a rendszer  minden szegmensével. Kiskapukkal, jogokkal, lehetőségekkel, átléphető szabályokkal együtt. Tudják mik azok a jogok ami őket megilleti, tudják mi az amit nekik kötelességük betartani, de azt is tudják hogyan bújjanak ki alóla. A gyermekvédelem zárt rendszerében köztudott, hogy sok nevelőszülő, nevelő vagy akár gyám esik áldozatául úgy, hogy alaptalanul, hamisan vádolják meg. 

Ma Magyarországon ha egy nevelt gyermek jelzi a gyámjának, vagy a gyámügyön panaszt tesz, hogy az őt nevelő személy őt bántja, netán zaklatja, veszélyezteti vagy szexuálisan inzultálja, a gyermeket azonnal, kérdés nélkül emelik ki a nevelőcsaládból. 

Azt gondolhatnánk, hogy természetesen ez a lehető legjobb reakció erre, hiszen igenis elítélendő az a személy aki bármelyiket ezek közül elköveti. 

De mi van azokkal az ártatlan nevelőszülőkkel, nevelőkkel, akik a rendszer kiskapuinak csapdájába esve lettek alaptalanul megvádolva?

Zita története  nem egyedi sajnos, szinte tucatnyi történetet lehetne elmesélni, melyek mind ugyanúgy kezdődtek, és ugyanúgy értek véget. 

"22 évig voltam nevelőszülő. 6 gyermeket adtam örökbe, egy testvérpárt pedig hazagondoztam az évek alatt.  De egy pillanat alatt ásták alá a becsületem, tettek tönkre, és esélyem sincs tisztázni a nevem, a hivatásom."- kezdi mesélni könnyek között történetét Zita. 

NevelőAnyu: Zita kérlek meséld el, hogyan kezdődött a kálváriád! Mint ahogy sok nevelőszülő, Te is elmondtad, nem az első években volt a probléma. 22 évig voltál nevelőszülő, nagyon sok kisgyermeknek segítettél. Mi történt?

Zita: Most már nyugdíjas vagyok. Egy megalázott, meggyötört nyugdíjas, akitől elvették a szép elvonulás lehetőségét. 10 éve voltam már nevelőszülő, amikor kiajánlottak hozzám egy 6 és egy 8 éves testvérpárt. Gyönyörű kislányok voltak, csillogó kék szemekkel, szőke hajjal, elbűvölő mosollyal. Hányattatott sorsuk volt, alkoholista szülők gyermekei, akik nélkülöztek, éheztek. Még nem jártak iskolába. Sokszor csak a szomszédoktól kaptak ételt, mert a szülők el voltak foglalva egymás verésével, amiből aztán a gyerekek is jócskán kaptak. Panna, a kisebbik lány pedig szexuális erőszak áldozata lett. A saját nagybátyja erőszakolta meg, a szülők pedig végig nézték. Így kerültek a rendszerbe. Feljelentette őket egy bátor szomszéd. 

NevelőAnyu: Ez szörnyű. De sajnos mint tudjuk ez sem egyedi, és mi akik a gyermekvédelemben dolgozunk, gyakran szembesülünk hasonló esetekkel. Az ilyen traumát átélt gyermekek nevelése nagyon specifikus, de Te végül befogadtad őket, igaz? 

Zita: Igen. Igazából sosem válogattam, nem számított sem etnikum, sem családi háttér. Azért lettem nevelőszülő, hogy azoknak segítsek akiknek szüksége van rám. Nekik volt. 

NevelőAnyu: Hogy sikerült beilleszkedniük a családodba? Milyenek voltak az első hónapok?

Zita: Akkor már 4 neveltem volt otthon. Egy 2 éves kisfiú, egy 3 éves kislány és egy 5 éves ikerpár. Évek óta neveltem őket, összeszokott család voltunk, ahová jöttek akkor a lányok. Figyelmeztettek engem is arra, hogy nagyobbacskák és gond lehet velük, főleg, hogy a szülőkkel is komoly problémák voltak.

NevelőAnyu: A szülők ellen indult eljárás?

Zita: Igen, a gyámhatóság elindította az eljárást kiskorú veszélyeztetése tárgyában a szülők ellen rendőrségi feljelentéssel. De a kapcsolattartás ettől függetlenül járt nekik, hiszen ezt Te magad is tapasztalod. A lányok az elején nagyon szerények, csendesek, szótlanok voltak. Idő kellett nekik ahhoz, hogy felengedjenek. A kisebbekkel nem foglalkoztak, inkább csak egymás társaságát keresték, egymással játszottak. Ők több mint 1 évet töltöttek intézetben mielőtt hozzám kerültek volna . Ez nagyon meglátszott a viselkedésükön. 

NevelőAnyu: Tudsz konkrét viselkedési mintapéldát mondani ami jellemző sok intézetben nevelkedő gyermekre?

Zita: Én azt tapasztaltam, hogy nagyon gyakori az önbántalmazás. Olvastam róla a cikkeidben is, hogy felvágják például a kezeiket. Ilyet én is láttam, nem egyszer. Az egyik otthonban, ahol gyakori vendég voltam a neveltjeim által, szinte egyszerre veszítette el a nevelőit az intézmény egy ilyen eset miatt. A gyerekek ott rendszeresen tesznek kárt magukban. A nevelők, ahogy mi nevelőszülők is, ezt igyekszünk kivédeni, megállítani, a lelküket gyógyítani, hogy ne érezzék ennek szükségét. De egy intézetben, ahol egymás hegyén-hátán van sokszor 50-60 gyerek, 4-en 5-en egy szobában, na ott ez lehetetlen. A kamasz lányok azt csinálták, hogy megvágták magukat pengével. Nem tudom honnan szerezhették mert nagyon odafigyeltek még arra is, hogy ceruza vagy faragó sem lehetett náluk pontosan emiatt. Magukra zárták az ajtót, és betelefonáltak a rendőrségre, hogy őket bántalmazták az intézetben, a nevelők hagyják őket elvérezni. A rendőrség, a mentők ott amúgy is gyakori vendégek, azonnal hívták az otthon vezetőt, amellett, hogy természetesen kiküldtek egy járőrkocsit, meg a mentőket. 3 lányt vittek el, akik vihogva szálltak be a mentőbe, közben kiabáltak a nevelőnek: "Na ezt  megsz..tad te bü...ös k...a!" 

A nevelőt azonnal felfüggesztették az állásából. A 3 lány a rendőrségen azt hazudta, hogy több nevelő rendszeresen bántalmazza őket. Mivel ebben a szakmában itt zéró tolerancia van, azonnal eljárás indult mindenki ellen. A lányok tudták, ha hárman állítják ugyanazt, akkor komolyan veszik őket. Nem érdekelte őket az, hogy azokat a nevelőket vádolták meg, akik szülinapjukra tortát sütöttek nekik, vagy moziba vitték őket, vagy éjszakánként fogták a kezüket és simogatták a hajukat hogy megnyugodjanak. Félre ne érts, én nem azt mondom, hogy nincs olyan nevelőotthon ahol nem bántják a gyerekeket. Biztosan van. De évekkel később ezek a lányok is elárulták, hogy szó nem volt ilyesmiről. Csak ki akartak onnan jönni. Azt hitték akkor hazamehetnek. Nem gondoltak bele, hogy mások életét teszik tönkre. 

A nevelők egy része önként felmondott, a másik része pedig küzdött az igazságért. Évekbe telt, mire kiderült, hogy alaptalanul vádolták meg őket. De azokban az években ők tönkrementek. Lelkileg, testileg, idegileg, mindenhogy.

NevelőAnyu: A Te történeted is hasonló ahhoz amit elmeséltél. 

Zita: Nagyon fáj még mindig. Pedig 8 éve történt mindez. Ahogy korábban meséltem, Panna 6 , Dóra pedig 8 éves volt mikor hozzám kerültek. Eleinte nem voltak komoly problémák. Lázadoztak olykor olykor, én is átéltem olyasmit, hogy az iskolában azt mondták nem kapnak enni, holott minden nap minimum 3 féle étel volt terítéken ha hazaértek. Volt, hogy egy falubeli feljelentett, mert Panna azt mondta neki, hogy dolgoztatom és nem tanulhat, nem járhat iskolába. Közben pedig kitűnő tanuló volt, magánórákra vittem, tornázni járt, furulyán tanult. 

NevelőAnyu: Hány évesek voltak mikor az első "lázadást" ahogy Te fogalmaztál tapasztaltad?

Zita: Panna  9 éves volt mikor először rájöttem. Iskolát váltottunk, mert az előző iskolában magatartási problémái miatt nem tudott beilleszkedni. Folyamatosan csak büntetésben volt, szidták a tanárok, a szülők, a diákok. Megelégeltem. Tudtam, hogy néha verekszik, hogy csúnyán beszél, de azt gondoltam nincs akkora probléma, mint amekkorának az iskola és a szülők egy része ezt elővetítette. Sokan védték is a tanárok közül, de nem elegen. Így pszichológus javaslatára váltottunk. Úgy tűnt jó döntés volt, mert szinte kivirágzott. Új esélyt kapott, és élt is vele.  Jó tanuló lett, lettek barátai. Dóra maradt a régi iskolájában, így ő is kicsit fellélegzett, ő néha tehernek érezte Panna ragaszkodását. Mindketten kiegyensúlyozottabbak lettek. Egy valamire azonban nem készültem fel. Az előző iskolában úgy kezdtem a tanévet, hogy kértem időpontot az igazgatótól, az osztályfőnöktől és leültünk beszélgetni. Elmondtam nekik, hogy Panna és Dóra milyen körülmények közül jöttek, hogy intézetben is nem kevés időt töltöttek, hogy én mit tapasztaltam velük eddig. Elmondtam, hogy hajlamosak a hazugságokra, ezért bármilyen felmerülő probléma esetén először engem keressenek meg. Így is volt minden alkalommal. Együttműködtünk. Az új iskolánál viszont természetesnek vettem ezeket, nem mentem be és mondtam el, pedig el kellett volna. Így az első pofon akkor ért, mikor a családsegítő kopogtatott az ajtómon egyik este, és kérte, hadd nézze meg a hűtőt. Döbbenten fogadtam, de mivel nevelőszülőként amúgy is bármikor jöhetett hozzám akár a nevelőszülői hálózat munkatársa, akár a gyámhatóság mindig minden rendben volt, ahogy szokott. Tele volt a hűtő, szerencsémre a lányok éppen akkor vacsoráztak, aznap sült csirkecombot kaptak rizzsel, hasábbal és salátával. A családsegítő hölgy nagyon kedves volt, elmondta, hogy bejelentést kaptak, hogy a kislány éhezik. Ő maga mondta az osztályfőnökének. Aki ahelyett, hogy engem kért volna számon, bejelentést tett. Így kijöttek ellenőrizni. Elmondtam neki, hogy bármikor szívesen látjuk, de ez a gyerek nem éhezik. Sőt. 

NevelőAnyu : Az iskola részéről mi volt a reakció? Ezután bementél?

Zita: Behívtak. Elmondták, hogy nekik ez a kötelességük, és elnézést kérnek érte, de mindenek előtt a gyerek érdekét kell figyelembe venniük. Elmondtam nekik, hogy ezzel maximálisan egyetértek, viszont az nem feltétlenül a gyerek érdeke, hogy az iskola a nevelőszülőnek menjen, ha a gyerek bármit is mond. Elmeséltem nekik, hogy Panna azt mesélte otthon, hogy az egyik tanító bácsi, Zoli bácsi, a mosdóban fogdosni akarta őt. Én azonban, ismervén a problémákat és Panna sajnos sérült személyiségét először kérdeztem. A szülőktől tudom, hogy semmilyen Zoli bácsi nem tanít az iskolában, de még  karbantartó sem bácsi, hanem néni. Így szembesítettem ezzel Pannát, aki bevallotta, hogy hazudott. Hogy miért? Mert ezek a gyerekek törődésre vágynak, figyelemre, és nagyon de nagyon sérültek, torzult a személyiségük. Hiába adsz meg nekik mindent, az is kevés.

NevelőAnyu: Neked milyen volt a kapcsolatod a lányokkal? Bensőséges vagy inkább tartózkodó?

Zita: Nagyon közel kerültünk egymáshoz. Anyának hívtak, nagyon sokszor bújtak, szeretgettem őket. Esténként együtt aludtunk el, meséltem nekik, a fejüket simogattam. Mindent elmondtak nekem. Megbíztak bennem. Én pedig bennük. Tudtam, ismertem minden hibájukat, de azokkal együtt fogadtam el és szerettem őket a végtelenségig.

NevelőAnyu: Mikor kezdődtek a komolyabb gondok?

Zita: Panna 13 lett, Dóra pedig 15. A lányokról tudni kell, hogy Dóra volt a visszahúzódóbb személyiség, ő inkább csak sodródott az eseményekkel később is, Panna volt a vezér közöttük. Hosszú ideig nem volt kapcsolatuk a vér szerinti családjukkal, eltűntek a szülők. Panna kb. 11 éves volt mikor anyuka újra felbukkant. Először fenntartásokkal kezelték, de a 2 hetenkénti kapcsolattartások alkalmával egyre közelebb kerültek egymáshoz. Én ebben is támogattam őket is, anyukát is. Vele is normális volt a viszonyom. Sokszor variált a láthatásokon, én mindig igazodtam, megoldottam, nem problémáztam. Panna nagyon anyás volt, ő istenítette az édesanyját. 12 éves volt, mikor először vele tölthetett egy napot. Dóra nem akart menni, ő velem maradt. Egyébként minden láthatásra én vittem a lányokat, közel 100 kilómétert ingáztam ilyenkor oda is, vissza is. De ez sem volt probléma. Azt gondolom, hogy ami történt az az édesanya hatására történt. Egyszer Dóra elmesélte, hogy az anyuka azt mondta nekik, hogy ha engem bepanaszolnak valamiért, akkor visszakerülhetnek hozzá, mert tőlem azonnal el kell jönniük. Dóra nem akart. Panna elzárkózott tőlem egy idő után, csak az érdekelte mikor megyünk láthatásra. Ha valamiért rászóltam pl. tegye el a ruháit a szekrénybe, akkor rám kiabált, hogy "Nem vagy az anyám!". Minden adandó alkalommal elmondta, hogy nemsokára megy haza anyához. Itt már semmi nem érdekelte. Szerintem Dóra ugyanúgy áldozat a történetben mint én. 

NevelőAnyu: Hogyan kerültél egyik napról a másikra a vádlottak padjára?

Zita: Egy szombat este fordult fel az életem. Délelőtt mentünk kapcsolattartásra, ahol a lányok az anyukájukkal találkozhattak, ahogy eddig. Én mindig hagytam őket, nem lógtam a nyakukban, nem tudom miről beszélgettek. Hagytam nekik pivát szférát, felügyelet pedig nem volt. A láthatás után már éreztem, hogy valami nincs rendjén, mert a lányok nem szóltak egy szót sem hazafelé. Otthon Panna csak mosolygott, Dóra pedig csapkolódott, puffogott mindenen. Hiába kérdeztem őket mi a baj, mi történt, nem kaptam választ. Késő délután csörgött a telefonom. A gyámügyről hívtak, hogy jönnek a gyerekekért, készítsek össze mindenkit. 6 gyermeket. Pakoljam össze minden cuccukat, mert azonnali hatállyal kiemelik tőlem mindegyiküket. Nem kaptam válaszokat miért. Sírtam, remegtem. Nem tudtam kihez forduljak. Fél órán belül jött egy gyám, aki végig ott volt míg pakoltam. 2 kicsi volt nálam akkor is, ők csak sírtak, nem tudták mi történik. 2 és 3 évesek voltak. A 2 éves kisfiú Down szindrómás volt, minden vágyam az volt, hogy örökbefogadhassam. Már sínen volt minden. Csak a végleges határozat hiányzott. (Normál esetben nem szeretik, ha a nevelőszülő akar örökbefogadni, de mivel Peti beteg volt, így én is örökbefogadhattam. Volna.) 

Zokogtam. A gyám sem mondott semmit. Egyszercsak sziréna hangja szólt, megállt a házam előtt. Rendőrség. Pánikoltam. Mi történik itt? 

A rendőrök azt mondták ha elmentek a gyerekek be kell mennem velük a rendőrségre, mert gyanúsított lettem. 

Semmit sem értettem. Pakoltam össze a kis holmijaikat, miközben éreztem, hogy az életem és én is darabokra hullok szét. 

Dóra odajött hozzám, megölelt. Annyit suttogott "Ne haragudj, Anya!" 

Panna csak mosolygott. A többiek sírtak. A gyám elvitte őket. Én pedig a rendőrökkel mentem. 

Zita zokog ahogy mesél. Újra átél minden pillanatot. Szemében ott a szenvedés, a mérhetetlen fájdalom, ami ma is ugyanúgy éget. Szörnyűséges órák lehettek ezek. Kegyetlen érzés. Hagyom, hadd jöjjenek ki rajta az érzelmek. Hosszú pecek telnek el, mikor lassan lecsendesedik. 

Zita: Ne haragudj. De még ma is annyira fáj. Tönkrement az életem. Barátokat, családtagokat veszítettem el. Meghurcoltak. 

Mikor bementem a rendőrségre, akkor szembesültem a vádakkal. Panna és anyukája szexuális erőszakkal vádolt engem. Dóra pedig igazolta az állításukat. Panna anyukája panaszt tett a gyámhatóságon, hogy Panna szerint én miket művelek a kislánnyal, és Dóra is ugyanezt mesélte el. Tudták, hogy ilyen esetben azonnal elveszik tőlem őket. De mint később kiderült azzal nem voltak tisztában, hogy haza akkor sem kerülhetnek. Intézetbe vitték őket, és ott is nőttek fel.

Évekig tartó kálvária kezdődött el. Nem volt munkám, becsületem, kettétörték az életem. 

Takarítóként kezdtem dolgozni, de nem volt bejelentett munkahelyem, mert a környékünkön senki nem alkalmazott. Megbélyegzett lettem. Bűnelkövető.

Kevés ember maradt mellettem. Ők igaz barátok, családtagok voltak. Édesanyámnak az élete ment rá. Szívrohamban hunyt el, nem bírta már a terheket. A falu, ahol felnőtt és ahol felnevelte a lányát, számkivetetté tették őt is. Pokoli lelki terheket cipelt, amiket magával vitt a sírba. 

Mikor zajlott a bírósági perem, akkor szembesültem vele, hogy nem vagyok egyedül. Sok nevelőszülő társam került hasonló helyzetbe ártatlanul. Akkor pedig még nem volt senki, aki értünk kiállt volna, aki a mi érdekeinket képviselte volna. 3 évig húzódott ez az ügy. Bizonyíték ellenem nem volt, Panna vallomásán kívül, illetve Dóra sokszor ellentétes beszámolójával. Dórát gyötörte a lelkiismeret. Csapdában volt. Nem haragszom rá. Választania kellett, hogy az édesanyja és a testvére mellé áll, vagy mellém. Én nem voltam senkije, csak a nevelőanyja. Nem védhettem meg a saját családjától.

Végül 3 év után Dóra megtört. Elmondta, hogy anyja és testvére vették rá, hogy hazudjon. Bocsánatot kért. Mikor Panna is rájött arra, hogy édesanyjuk megtévesztette őket, és hiába tette meg amit mondott neki, mégsem kerülhettek haza, csak az intézet várta őket, akkor ő is színt vallott. 

Elmondták, hogy miket tettem értük. De akkor már mindegy volt. Nem haragudtam már rájuk, de addigra én már megszűntem létezni lélekben. Darabokra törtek.

Mint ahogy minden hasonló esetben a vidám végkifejlet senkit nem érdekelt. Nem számított az ártatlanságom, az emberek, a környezet ugyanúgy bűnösként tekintettek rám. Ezért elköltöztem. Feljöttem Pestre. Itt senki sem ismert. Egy felépített, átdolgozott, kemény munkával megalapozott életet hagytam hátra. Régi barátokat, munkatársakat, rokonokat. Mert elítéltek ok nélkül. 

Új életet kezdtem közel 60 éves fejjel. De tudod mit? Nem bánok semmit. Mert így is sok gyermeknek segíthettem. Dórával a mai napig tartom a kapcsolatot. Ő megszakított minden köteléket az édesanyjával. Engem hív Anyának. Felnőtt nő vált belőle. Sok időt tölt nálam. Még mindig vezekel, hiába tudja, hogy rég megbocsátottam. Panna néha felhív. Mesél az életéről, a fiúkról. Én pedig szívesen meghallgatom. Gyerek volt még. Egy sérült gyerek, aki kiutat keresett magának. Nem bánok semmit, mert így is volt értelme a munkámnak a hosszú évek alatt!

Tudom, hogy sok nevelőszülő és a szakmában dolgozó rettegésben tölti a mindennapjait. Fél attól, hogy mikor válik áldozattá. De nem szabad. A rendszernek kell változnia és a környezetnek. A jogrendszernek. 

Egyet mondanék mindenkinek, aki nem ebben a szakmában dolgozik: Gondolkozzatok, álljatok meg egy pillanatra mielőtt ítélkeztek! Olyan könnyen kimondják manapság az emberek bárkire a "BŰNÖS" bélyeget. De nem látnak mögé. Nem tudják, az a nevelőszülő miért szid le egy gyermeket épp az áruház közepén. Nem tudhatjátok, hogy nem azért bünteti-e épp mert lopni próbált de a nevelőszülő megállította, nem láthatjátok mi áll mögötte! Ők nem átlagos gyermekek. De mi így szeretjük őket!

Ma már van lehetősége a nevelőszülőknek csatlakozni egy szakszervezethez , amely jogi segítséget nyújt hasonló esetekben. Még ma sem sok nevelőszülő tudja ezt, de van lehetőség arra, hogy segítséget kapjanak! 

A teljesség igénye nélkül, egy weboldal, ahol minden nevelőszülő és gyermekvédelemben dolgozó tájékozódhat: http://www.gyenesz.hu/! 

Köszönjük, hogy Velünk vagytok!

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu