2018. aug 17.

Bogyóka első napjai - a bizalom kiépítése egy bántalmazott, nevelt gyermeknél

írta: NevelőAnyu
Bogyóka első napjai - a bizalom kiépítése egy bántalmazott, nevelt gyermeknél

Az első közös esténk

 

Bogyóka érkezése felpezsdítette a kis családunkat. Az eddig sem unalmas hétköznapok még intenzívebbé váltak, a két kis manó együtt pedig sok sok vidámságot hozott az életünkbe. Az első napok azonban nem voltak zökkenőmentesek. 

Bogyóka felszabadultan fedezte fel a körülötte lévő új világot, amibe akkor csöppent éppen. Minden játék, tárgy, kisállat, imádata tárgyává vált, és az ő kis sajátos "megszorongatós" módján fejezte ki azt. Manó ezt az elején eléggé nehezményezte, mert az ő kis lágy lelke nem visel el semmilyen erősebb impulzust. Ha Bogyóra rátört a szeretetroham és meg akarta ölelgetni Manót, akkor ő hangos sikítások közepette menekült a karjaimba. 

Bogyó bizalma a gyermekek felé teljesen feltétel nélküli és határtalan. A felnőttekkel szemben viszont komoly fenntartásai vannak. Így velem is. Ha közeledtem felé, ő hátrálva próbált menekülni, lehajtott fejjel, szemével pedig velem kerülve a szemkontaktust pásztázta a területet, merre van a kiút. 

Türelmes voltam. Vártam, hagytam. Tudtam, ha most erőszakosan próbálom bebizonyítani neki, hogy én nem bántom, akkor nehezebb és lassabb lesz a haladás. Így csak ott voltam. Hagytam, hogy a gyerekeknél keressen biztonságot, hogy az ő lábukat átkarolva érezze azt, hogy minden rendben lesz. L, Zé és Lili fantasztikusak voltak vele. Simogatták, puszilgatták, ölelgették. Még úgy is, hogy Bogyó nagyon megütötte Zé-t, mert mikor ő meg akarta puszilni, Bogyó azt hitte meg fogja harapni. Nem tudta milyen mikor puszit kap.

Egy-két óra múlva már hagyta, hogy én is megsimogassam. Gyanúsan méregetett végig, de mégis hagyott egy kiskaput, amin keresztül talán be tudok férkőzni a kis szívébe. Figyelgette, ahogy Manó és a többiek bújnak hozzám és ölelgetnek. Érezte a szeretetet. Ezért egy kis idő után ő maga jött oda hozzám. Először csak hagyta, hogy simítsam, aztán a kis kezeivel körbefonta a nyakam, és a fejét a vállamra hajtotta. Mint a többiek. Annyira boldog voltam, hogy ez a kis ember bizalmat szavazott nekem. Én pedig elmondtam neki nagyon sokszor, hogy ezt sosem fogom tönkretenni. Sosem fogom bántani. Soha nem lesz olyan, ami itt neki fájdalmat okoz. 

Mosolygott, és a gyönyörű zöld szemeivel úgy nézett rám, hogy azt éreztem a lelkem mélyéig ellát. Ez a kis ember annyi mindent átélt már , hiába csak 2 éves. Annyi csalódás, annyi bántás érte, hogy tudta, a felnőttek gonoszak is tudnak lenni. Elveszítette a bizalmát az emberekben. 

Olyan sok inger érte hirtelen, hogy azt sem tudta merre menjen, kihez menjen. Csak mosolygott. Hatalmas vigyorral az arcán futkározott, annak ellenére,  hogy nagyon magas láza volt. Annak ellenére, hogy az otthonban elmondták, hogy 6 napon keresztül éjjel nappal sírt. Vigasztalhatatlan volt. 

 

A rettegés foka - az esti fürdés 

 

 

Elérkezett az esti fürdetés ideje. Manó vidáman pancsolt a kádban minden este, szinte az első naptól kezdve. A nap egyik fénypontja nála a fürdés. Szereti a játékokat, a pancsolást, a lubickolást. 

Bogyónak megmutattam először a fürdőkádat, és finoman próbáltam a vizet a karjára csepegtetni, miközben még a kezemben volt. Annyira megrettent, hogy a karjaival még szorosabban átfogott, kis ujjai belemélyedtek a nyakamba, úgy tépte azt, mintha az életéért küzdene. A kád szélére ültünk, onnan próbáltam megismertetni a vízzel, és azzal, hogy ez nem rossz dolog. De nagyon megrémült. Az az érzés, mikor egy ilyen kisgyermek szemében ezt a riadalmat látod, amikor azt látod, hogy valóban azt hiszi ez élet-halál kérdés.....leírhatatlan. Mit tettek veled kicsi ember?!

Nem erőltettem. A kezemben tartva mostam le finoman, nem tettem bele a vízbe. 

Másnap úgy gondoltam, ugyanúgy ahogy a bizalom megadásánál, itt is fontos lehet, hogy lássa a többiek mit tesznek, hogyan csinálják. Ezért Manót beültettem a kádba pancsolni, Bogyóval pedig a kád széléről figyeltük ahogy játszik. Bogyó csak megfigyelt. Nézte Manót, ahogy önfeledten locsolja a vizet, és látta rajta, hogy ő nem fél. Eltelt egy kis idő, mire Bogyó rámutatott a vízre, hogy fogjuk meg azt. Lehajoltam vele, és beletette a kis ujját. Furcsán nézte, majd kikapta onnan azonnal. Közben a másik kezével végig a nyakamba kapaszkodott. De úgy, hogy ha akartam volna sem tudtam volna letenni. 

 A család apraja nagyja a fürdőszobában volt. Mindenki igyekezett megmutatni Bogyónak, hogy nincs mitől félnie. De valószínűleg, mint nagyon sok minden más , a fürdés is ismeretlen volt számára ezidáig. 

Manóka nem értette, hogy mi baja van Bogyónak. Miközben ő élvezte a víz lágy simogatását, próbált Bogyónak játékokat adni a kezébe. De a játékok is vizesek voltak. Így Bogyó nem kérte azokat. Kezével ellökte, Manó pedig döbbenten nézte mi is történik. "Hát neki meg mi a baja, hogy ezt nem élvezi?!"

Végül nagyon lassan, beletettem Bogyót a vízbe. Iszonyú sikítás és kiabálás következett, a nyakamat egy pillanatra sem engedte el. Nagyon küzdött. Aztán az énekek, a nyugtató szavak, a lágy simítások őt is elnyugtatták. Mikor már elmúlt a pánik, mikor már nem érezte azt, hogy az életben maradás a cél, akkor észrevette a körülötte lévő sok sok játékot. És bár az egyik keze még mindig és folyamatosan a nyakamon volt, a másikkal elkezdte felfedezni a fürdés örömét. 

Ma már tapsikol és hangosan nevet, mikor mondom, hogy "Pancsi idő!" , és ő az első aki fut a fürdőszoba felé. 

 

Szép Álmokat Bogyó! 

A kiságytól való félelem

 

 

 

 A szobájában sok időt töltöttünk az első közös napunkon, látta a játékokat, a szekrényeket, az asztalt, és a kiságyat is. Arra, hogy valószínűleg arról sem tudta micsoda, csak akkor döbbentem rá, mikor eljött a lefekvés ideje. A fürdés után hamar felöltöztünk, és a szokásos esti rituálénk után, bevittem őt a szobába. Elmondtam neki, hogy most mindenki alszik. Megértette, azonnal a fejét a vállamra hajtotta, kezével megölelt, és elpihent rajtam. Kis ringatás és simogatás után, megpróbáltam őt betenni a kiságyába. 

Két kezével kifeszítette magát a rácsok között, lábával pedig olyan erősen rúgott ahogyan csak bírt. Nem sírt, kiabált, mint aki segítségért kiált ha baj van. 

Rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Az ölembe vettem. Olyan szorosan ölelt magához, hogy éreztem ahogy üzeni : " Soha ne engedj el!" .

Nem akartam megtörni a bizalmát felém . Ezért lépésről lépésre haladtunk. Először megmutattam neki újra, hogy milyen is az ágyikója. Milyen a takarója. Kezébe adtam a kis plüss állatot, amivel aludhat és ölelgetheti. 

Először csak kívülről csodáltuk meg, majd belemásztunk. És megértette. Megértette, hogy itt aludni kell. 

Elmúlt a félelem. 

Az első éjszakát végig aludta. Kimerült kis testének szüksége volt az alvásra. Én pedig folyamatosan ott voltam az ágya mellett. Néztem ahogy alszik. Ha megriadt álmában, vissza simogattam őt Álomországba.

Közben pedig cikáztak a gondolataim. 

Hogy tehettek ilyet emberek? Hogy vagytok képesek összetörni egy ekkora lelket? 

Nem tudom mennyi időbe telik újra építeni az ő lelkét. A bizalmát. A nyitottságát. Visszanyerni a szeretetét, és az életbe, az emberekbe, önmagába vetett hitét. De keményen dolgozni fogunk rajta. Mert ha nincs bizalma, nincs hite, nincs jövője. Szeretném, hogy legyen. Hiszen előtte áll még az egész élet!

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu 

 

Szólj hozzá

terápia anya gyereknevelés szorongás gyermekvédelem nevelés kineziológia stresszoldás önbizalom egyedül szabadon coaching lélekbúvár önállóság nevelőszülő life coach szeretve nevelni nevelőanyu neveltgyermek egyedülállóanya egyedülnevelni