Drága Kicsikém!

Nem tudom hol kezdjem ezt a levelet. Annyi mindent szeretnék elmondani Neked, annyi mindent szeretném ha tudnál. Szeretném ha tudnád mennyit jelentesz nekem, nekünk, a családunknak. Szeretném ha tudnád mennyi mindent éltünk át együtt, hogy mennyi örömet okoztál nekünk.

Mikor hozzánk kerültél alig voltál 7 kg. Én voltam a 3. nevelőanyukád. Még csak egy csöpp voltál, de már múltad volt. Komoly múltad, amit örök életedben magaddal cipelsz majd. Reménykedem, hogy ezeken a terheken könnyíteni tudok, és az életed velünk csupa pozitív élmény marad majd. Akkor is, ha nem emlékszel majd ránk. Tudom, hogy mélyen, belül ott lesz benned az a kis szeretet láng amit mi tettünk oda. Nem tudom meddig maradhatsz velünk. Meddig lehetünk az életed részei. Bár így maradhatna örökre.....

De a mi hivatásunk, az én hivatásom az, hogy segítselek abban, hogy boldog lehess, akkor is mikor senki más nem tud Rólad gondoskodni. Annyi minden történhet még, hogy nem is akarok találgatni mi lesz velünk. Egy biztos. Szeretünk. Szeretlek. Nagyon. 

Mikor először megláttalak, azonnal tudtam, hogy hazaviszlek Téged. Azt mondták sokat sírsz, ezért nem maradhattál a korábbi helyeken. Mennyi mindenről maradtak le. Rólad. Egy szeretet bombáról, egy olyan érzékeny babáról aki ritka. Minden mozdulatomra figyeltél, már az első pillanattól kezdve rám hangolódtál. Én is rád. Éreztem minden rezdülésedet, a félelmedet az elején. Hamar megnyugodtál. Már az autóban megfogtad a kezem és rám mosolyogtál, mintha tudtad volna, hogy hová viszünk és miért. Lehet, hogy tudtad. Gyönyörű mosolyoddal mindenkit elvarázsoltál. Mindenki körülötted sürgött forgott, szerettük volna, hogy minél előbb otthon érezd magad. 

Késő volt mikor hazaértünk, gyorsan elérkezett a vacsora ideje. Miután körbevittelek a házban, megmutattam Neked a szobádat, a többiek szobáit, megetettelek. Mosolyogva, kedvesen fogadtál minden falatot tőlem. Én pedig annyira boldog voltam, hogy érezted a szeretetet és a biztonságot amit igyekeztünk megadni Neked. 

Azt mondták nem kötődsz senkihez és semmihez. Azt mondták, hogy alig eszel, sokat sírsz és ilyenkor nem lehet Téged megnyugtatni. 

Az első éjszakát átaludtad. Reggel beszélgetve keltél fel, nagy mosollyal az arcodon fogadtál mikor kiemeltelek a kiságyból. Második nap már ha megláttál nyúltál felém, kapaszkodtál a nyakamba. Imádtam a kis kezeidet, ahogy a nyakam köré fontad őket. Nem sírtál. Ha fáradt voltál csak ásítoztál és dörzsölted a kis szemeid, én pedig elringattalak, kicsit nosztalgiázva fektettelek a hasamra ugyanúgy, mint a fiaimat régen. Te pedig kapaszkodtál belém, öleltél és szépen elaludtál. Simogattam a  kis hajad, az arcod, a hátad, a kezecskéid. Minden nap azóta is ezt teszem. Szeretem mikor hozzám bújsz, mikor a kis arcod odanyomod az enyémhez, és próbálva puszit adni megharapod az orromat. Majd mosolyogsz. Az a gyönyörű mosoly. Mindig emlékezni fogok rá. 

Szeretném, ha tudnád mennyire különleges vagy. Szeretném, ha tudnád, az, hogy az életed így alakult nem a Te hibád. Te tökéletes vagy. Hiszem, hogy azért kerültél ennyi helyre, hogy taníthass. Taníthasd azokat az embereket akik az életed részei voltak. Rengeteg szeretet van benned. Érzed mikor kinek mire van szüksége körülötted. EZ különleges dolog. Soha ne változz meg! Soha ne hagyd, hogy ez a kegyetlen és sokszor érzéketlen világ mássá tegyen! Ne engedd! Nehezebb életed lesz így, érzékeny empataként, de sokkal értékesebb. Segíthetsz másokon, jobbá teheted a világot. Sose felejtsd el: egy csepp a tengerben.....cseppek nélkül nincsen tenger sem!

Sokszor megnevettetsz, mikor már elfáradok. Kis kezeiddel megfogod az arcom és rám mosolyogsz, hogy tudnék ezután még fáradt lenni. Akkor sem, ha aznap éjjel minden órában felébredtél és én ringattalak, mert beteg voltál. 

Sosem sírtál úgy, hogy ne tudjalak megvigasztalni. Sosem éreztem azt, hogy probléma lenne Veled. Nem érthették a Te nyelved. Pedig tiszta, és érthető. Csak figyelni kell. Ahogy Te is teszed. 

 Köszönöm, hogy része lehettem az első lépéseidnek, az első szavaidnak. Köszönöm, hogy megnevettettél mikor huncut mosollyal az arcodon kiabáltad, hogy "Böbe baba", akiről a mai napig nem tudjuk kicsoda. Sosem felejtem el, mikor édes vigyorgással átkaroltál és azt mondtad "Anya". Akkor először. Részei lehettünk az első próbálkozásaidnak, ahogy elindulsz és felfedezed a világot. 

"Testvéreid" imádattal vesznek körbe, minden lépésedet vigyázzák, minden akaratodat teljesítik. Elolvadnak mikor megöleled őket, mikor kis babanyelveden azt mondod nekik, hogy te is szereted őket. 

Olyan élményekkel gazdagítottad őket, amelyek megváltoztatták az ő életüket is. Csupán azzal, hogy itt vagy. Értékes vagy. Nekünk is és másoknak is. Hiszen pont ezért nem dőlhetett el a sorsod. Ezért lehetünk mi most együtt. Mert nem mondtak le rólad. 

Minden emléket megőrzök rólad. Szeretném majd átadni Neked. Az első hajtincsed, az első hajvágás után. Az első hintázásod fotóit, az első fürdésed, az első babakocsis kiruccanásunk, az első születésnapod.....és még sok sok más. Minden amit együtt csináltunk. Remélem, hogy még sokáig folytathatom ezt a levelet Neked, sok sok új élményt osztunk még meg egymással! 

 Bár a közös utunk egyszer véget ér, szeretném ha tudnád: Hiszünk Benned! Fontos vagy! Bízunk Benned! 

Ha egyszer majd fordulóponthoz érkezel, vagy elakadsz az életed során, vedd elő ezt a levelet! Olvasd el újra és újra! Addig amíg újra nem hiszel Önmagadban! Mert mi hiszünk! Tudjuk, hogy bármire képes vagy! Sosem engedjük el a kezed!

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Neked

NevelőAnyu