Mint minden esetben természetesen a nevelőszülőségben is hemzsegnek a dilettáns "profik", akik minden tapasztalat nélkül jobban tudják egyes helyzetekben hogyan is kellene viselkedni, mit is kellene csinálni, hogyan kellene nevelni a nevelőszülő helyében. Vicces és egyben szomorú tud lenni, mikor egy közel 20 éves tapasztalattal rendelkező nevelőszülőt kioktat egy teljesen tapasztalatlan laikus.

Ez akkor még inkább érvényesül, ha az adott illetőnek szülői tapasztalata sincs, ezáltal sikerül bevetni a "szeretet mindent megold" című tanácsot. Nos igen. Ebben én is hiszek. De NEM CSAK a szeretet.

Egy nevelt gyermek - elhagyott gyermek

A nevelőszülők gondjai, gyermekneveléssel kapcsolatos problémái teljesen különböznek egy átlag szülő problémáitól. Gyerek-gyerek. Valóban. Viszont míg a saját gyermekedet már születésétől (sőt fogantatásától) kezdve neveled,gondozod, érzed minden mozdulatát, lélegzetét, rezzenését,  addig a nevelt gyermeket egy adott múlttal, élettörténettel, sérülésekkel "kapod" meg. Nem lehet pótolni több évet, nem lehet belelátni, átérezni több évnyi életet. Soha, senki nem fogja pótolni sem azokat a hiányokat amiket ők ezek alatt az évek alatt halmoztak fel, senki nem tudja pótolni azt az érzést , azt a kötődés-hiányt amit ők éreznek minden egyes pillanatban. Nem tudják mi hiányzik, mi az ami nem kerek. Csak érzik, hogy nem az. Kitörnek ha már nem bírják, kiütközik ez az érzés akkor amikor nem kapnak elég figyelmet, vagy nem CSAK ők kapnak figyelmet. Sokféle módon kitörhet. De a legtöbb esetben ez a féltékenységben ütközik ki. Féltékenyek. Egymásra, a világra, mindenkire. Amint megérzik, hogy kapnak, akkor már minden KELL. Mert eddig nem volt.

Ezért fontos, hogy azok is akik nem élnek benne, megértsék:

NEM UGYANAZT JELENTI A GYERMEKNEVELÉS A SAJÁT ÉS EGY NEVELT GYERMEK ESETÉBEN! 

Miben különböznek?

1. Szeretet

Míg a saját gyermekeidnek mindig is megadtad azokat a dolgokat amiket egy épp akkor odakerülő nevelt gyermeknek, neki addig teljesen más élete volt, más dolgokat kapott. A szeretet amit a gyermekeidnek eddig adtál valószínűleg ők nem kapták meg. Vagy ha meg is kapták, már nem kaphatják attól akitől esetleg szeretnék. Ezt nem lehet pótolni. Ők valamiért a rendszerbe kerültek. Ennek sok oka lehet, és ezt nem is szeretném most kifejteni. Lehet ez a szülő hibája is, de úgy is kerülhet egy gyermek a rendszerbe, hogy a szülei szerették, de nem tudják valamiért nevelni. Azért azt elárulom, hogy ez a ritkább....

2. Család

Legtöbb esetben nem tudják mit jelent. Számomra, és talán sok más ember számára is a család az összetartozást, a biztonságot jelenti. Azt a hátországot, amire mindig számíthat az ember. Ennek hiányában ezek a gyerekek csak magukra, és/vagy testvéreikre számíthattak. Ennek tükrében nevelkedtek addig amíg a nevelőszülőhöz nem kerültek. Megtanultak mindent a "túléléshez", olyan eszközöket is, amikhez normális esetben egy saját gyermek sohasem folyamodik mert nem volt rá szüksége. A nevelt gyermeknek viszont volt. 

Egy nevelt gyermek onnantól, hogy nevelőszülőhöz kerül, kiszakad az addigi családjából, bármilyen legyen is az. Kevés az a kisgyermek, aki úgy érzi milyen jó neki azért, mert jöttek a gyámügyes nénik/bácsik és elvitték őt anyától/apától. Belegondoltatok abba, hogy mit élnek át ezek a gyerekek, mikor vagy maga az anya/apa viszi el őket a gyámügyi hivatalba, vagy a gyámügy a saját otthonából (nyilván a legtöbb esetben ez nem csendesen és kulturáltan zajlik) csomagolja őt össze és viszi el egy számára ismeretlen, idegen világba, idegen emberek közé??Azonnal megfürdetik, átnézik tetőtől talpig, megvizsgálják, nincs ott intim szféra vagy saját akarat. Vagy megtanulja kezelni az új embereket, vagy egy még rosszabb világba csöppen. 

3. A környezet

Ha kisbaba érkezik a családba akkor mindig nagy az öröm. Örülnek a szülők, a nagyszülők, a barátok, nagy az izgalom. Mikor megszületik a várva várt csöppség mindenki rohan a kórházba, majd haza baba látogatóba. Rengeteg az ajándék, a szeretet ami körülveszi őket. A családot, a babát. Mialatt felnő ugyanezek az emberek látják az útját, néha elmondják "mekkorát nőtt", vagy "mennyire hasonlít az anyjára", "biztosan programozó lesz mint az apja" vagy "ugyanolyan művész lélek mint az anyja". 

Onnantól, hogy egy gyermeket kiemelnek a családjából, neki megszűnik az addig megszokott környezet létezni. Nincs többé a sarki boltos néni aki mindig megdicséri, milyen szép a haja. Mert már nincs is haja, és már nem is az az otthona. A gyerekotthonban az első dolog volt, hogy le kellett vágni. Nem, nem azért, hogy még jobban megalázzák a gyereket. Hanem azért mert hemzseg a haja a tetűktől, amik valószínűleg évek óta fészkelnek a sokszor már sebes fején.

Nincs ott a barát, aki vigaszt nyújtott eddig, bármilyen nehéz is volt otthon. Nincs ott a tanító néni, aki kicsit elfeledtette a nehézségeket, aki törődött és szeretett sokszor anya/apa helyett is.

Minden új. Itt senki nem tudja mi volt mikor kicsi volt. Milyen volt mikor kicsi volt. De még azt sem milyen volt pár héttel ezelőtt. Mindenki idegen. 

Nem elég a családba beilleszkedni, a környezetbe is bele kell. Muszáj. Mert máshogy nem lehet. Szerencsére a gyerekek sokkal alkalmazkodóbbak mint mi felnőttek. Fordított esetben el sem tudom képzelni mi történne.

De vajon milyen a környezet?

Nehéz téma.....Ahány ember annyiféle. 

Mióta belekezdtem az írásba, nagyon sok nevelőszülő társammal volt szerencsém megismerkedni. Sokat beszélgettünk, tapasztalatokat cseréltünk és egyben ezek a társalgások felnyitották a szemem.

A legtöbb nevelőszülő NEM MER mesélni a környezetének, de még a családnak vagy a nevelőszülő társaknak sem. Nem tudják kivel megosztani a mindennapjaikat senkivel, nem tudják megbeszélni mit éreznek dolgokkal kapcsolatban. Hogy miért??? Az ítélkező tömeg miatt. A dilettáns "profik" ítélkezése miatt. Azok miatt, akik laikusként alkotnak véleményt, és azonnal elítélik a nevelőszülőt. Bármiért. Ha vett csokit a gyereknek akkor azért, ha nem akkor azért. Ha rászól valamiért akkor azért, ha nem akkor azért. Mert mindig minden ilyen "profi" sokkal jobban tudja mit kellene vagy mit kellett volna tenni. Ha neveled akkor az a baj, mert hogy van szíved rászólni arra a szegény gyerekre. Ha nem szólsz rá akkor pedig csendben odasúgják neked, hogy "na ugye megmondtam, hogy nehéz lesz".

A gyermek szempontjából sem egyszerű. Meg van bélyegezve. Azonnal rásütik amint kikerül a családjából. 

Én azt gondolom szerencsés vagyok. Kis városban élünk, a környezet, aki számomra fontos pedig már fel volt készítve Liliék érkezésére, nagyon hálás vagyok nekik azért, amiért segítették őket abban, hogy hamar otthon érezzék magukat. 

Meséltem róluk még mielőtt jöttek. Ezért a barátaim mikor jöttek hozzánk látogatóba már szinte ismerősként fogadták őket. Lili és Bebe is boldogok voltak, hogy mindenki tudta mi az amit ők szeretnek. Bebéről tudták milyen jól  focizik, Liliről pedig, hogy mennyire szereti a lovakat. 

Egy olyan eset volt amin megütköztem:

Bementünk egy boltba vásárolni, a hiányzó ruhákat és tanszereket vettük meg a gyerekekkel. Jól felpakoltuk a kocsit, mentünk a pénztárhoz. Nagy nehezen kipakoltunk mindent, a pénztáros viszont ahelyett, hogy elkezdte volna lehúzni a dolgainkat csak mereven bámult minket. Mind a 4 gyerek ott állt közvetlenül mellettem. Ránéztem a hölgyre, mire felvont szemöldökkel rám nézett: - Ezek olyan izé gyerekek ugye? Tudja olyan "gyivisek"? Látszik ám azért rajtuk, kicsit butábbak mint a többi.  Mindig kiszúrom. - és önkényesen, büszkén mosolygott. 

Mondtam a gyerekeknek, hogy várjanak meg az ajtóban, majd miután elmentek onnan ránéztem a hölgyre: 

- Tudja az a helyzet, hogy én is mindig kiszúrom a butább pénztárosokat, sajnos ma magát sikerült. Az árukat visszateheti, jó munkát hozzá.

Majd mindent otthagyva kisétáltam. Az ajtóból pedig annyit mondtam még a lefagyott hölgynek : 

- ők itt a gyerekeim, ha ön túl buta ahhoz, hogy ezt észrevegye, akkor kérem ne legyen pénztáros, vagy legalább ne szóljon a vevőkhöz. 

A sorban álló két úr mosolyogva ugyanúgy minden cuccukat otthagyva sétáltak ki velünk együtt az ajtón. Az egyik úr odajött és gratulált a gyerekekhez. Ők pedig büszkén mosolyogtak mellettem.

Az előítélet nem egyéb, mint vélemény ítélet nélkül. A gyermekeknek az egész világon olyan véleményeket sugallnak, amilyeneket csak akarnak, s előbb, mintsem a gyermek képes volna ítélkezni.

/Voltaire/

https://www.facebook.com/neveloanyu/

 Pussz Nektek!

NevelőAnyu