Minden gyermeknek lehetnek rossz napjai, ahogyan nekünk felnőtteknek is vannak, azonban nem mindegy hogyan kezeljük azokat. Már gyermekkorban meg kell tanulni, hogyan reagáljunk egy-egy számunkra nem tetsző szituációra, hogyan kezeljük a kellemetlen helyzeteket. 

Sokan ismerik már az iskolai bántalmazás fogalmát, legyen ez akár lelki, akár fizikai jellegű. Sajnos napjainkban egyre elterjedtebb a gyermekek közti erőszak, ennek megoldására pedig sokszor a pedagógusok is képtelenek. Sajnos saját tapasztalatunk is van e téren, ezért számunkra nagyon fontos a probléma feltárása, és annak megoldásainak lehetőségei. Mert egy gyermeknek  sem szabadna tűrni a heteken, hónapokon, akár éveken át tartó piszkálódást, fizikai bántalmazást, megaláztatást, kiközösítést.

Mit is nevezünk iskolai bántalmazásnak?

3 fontos ismertetőjele van a bullying vagy más néven iskolai bántalmazásnak.

1. Rendszeresség

Heteken, hónapokon vagy akár éveken át tartó folyamatos bántalmazásról beszélünk. Az "áldozat" folyamatos verbális és fizikai fenyegetettségnek van kitéve. 

2. Egyenlőtlen erőviszonyok

Az erőfölényt nem feltétlenül kell csak a fizikai értelemben venni, hanem ez a hatalmi fölény adódhat akár a nagyobb népszerűségből, a több támogató "barát" meglétéből is. Sokszor a gyermekek inkább a bántalmazó fél pártját fogják egy számonkérés során, tartva a következményektől, a bántalmazó általi megaláztatástól. 

3. Szándékosság

És ez itt a lényeg. A bántalmazott gyermeket nem valamilyen korábbi előzmény, vagy cselekedete miatt bántják, hanem szándékos személye elleni lejáratás, bántás folyik. 

Rengeteg szakirodalom született már a témában, amiket érdemes átolvasni ha hasonló helyzetben vagyunk gyermekünkkel. Akkor is érdemes erről a gyermekkel beszélgetni, ha őt közvetlenül nem érinti a probléma, de szemtanúja a hasonló bántalmazásoknak. 

Egy bántalmazott gyermek levele iskolájához, tanáraihoz

"Kedves Iskola!

Gyűlölöm az iskolát. Minden reggel, mikor felébredek, hányingerem lesz a gondolattól, hogy újra át kell lépnem az iskola kapuját. Minden egyes nap. 

Kitűnő tanuló vagyok. Bár inkább csak voltam. Már nem tudok figyelni sem. Csak arra tudok gondolni, hogy legyen már vége. Minél előbb. Az óráknak, a szüneteknek, a napnak. Mindennek.

Azt mondják, ezek olyan gondok amiket nekem tudnom kellene kezelni. Valóban? Csak és egyedül nekem? 

Évek óta bántanak. Visszahúzódó vagyok és zárkózott. Tudom. Emellett kitűnő tanuló. Kilógok a sorból. Sosem barátkoztam könnyen, sosem engedtem közel magamhoz a társaimat, vagy más embereket. Csak ha már megismertem őket. Mindig azt éreztem nem gondolkozunk egyformán a társaimmal. Engem más dolgok érdekelnek. 

Vannak barátaim. Vagy mondjam azt, hogy csak voltak? Mert az évek alatt bizony, ugyanúgy ahogy Önök sem, ők sem mertek kiállni mellettem. Egy vagy két igaz barátom maradt. Őket nem érdekli a bántás, ahogy már engem sem. Már túl sokat csalódtam. 

Azt mondták szóljak ha baj van. Megtettem. Kérdéseket, kétkedést kaptam cserébe. Én lettem a problémás gyerek. Pedig én sosem hazudtam. Sosem zavartam az órát, sosem viselkedtem rosszul vagy verekedtem másokkal. Soha. Mégis megkérdezik, biztosan az igazat mondom-e. Mert nem látta senki. Nem látta senki, hogy pofon vágtak, vagy hogy folyamatosan piszkálnak, bántanak, a WC-be szorítanak, az arcomba jeget dobnak, a kezemet kicsavarják, és megint csak bántanak. Bántanak azért, ha barátkozom. Akkor azt mondják biztos "buzi" vagyok. Bántják azt is akivel barátkozom. Megkérdezik tőle is, hogy milyen érzés "buzinak" lenni. Ennél sokkal csúnyább dolgokat is mondanak. Nem hibáztatom őket azért, ha már nem akarnak barátkozni velem. Jobb a békesség. Megértem.

Nem látta senki, hogy késsel fenyegettek meg, és azt mondták megölik a családomat. Pedig látták. Többen. El is mondták. Anyukám is harcol értem, minden áldott nap. De már ő is problémás szülő lett. Mert szólt. Értem, miattam. 

Minden este úgy fekszem le, hogy örülök, hogy vége a napnak. Vége az aznapi cikizésnek, követésnek, ütögetésnek, bántásnak, megaláztatásoknak. Aznapra vége. De másnap kezdődik újra. 

Sokszor mikor épp rajtam röhög a fél folyosó, mert az iskola bohócának én lettem a célpontja, csak kikapcsolom az agyam. Anyukám tanított meg erre. Teljesen máshol járok ilyenkor, csak szófoszlányokat hallok abból amit kiabálnak. Arrébb megyek, tanárt keresek, ahogy anyukám mondta. De nem találok. Ha mégis, akkor azt mondják túl érzékeny vagyok, ezek mindennapos dolgok, mit akarok én így az életben?! "Már megint miért nyávogsz, mi bajod van?!"

Reggelente sokszor érzem azt, hogy nem kapok levegőt. Minél közelebb érünk az iskolához, annál inkább fogy az oxigén. Régebben szerettem a sulit. A tanárokat, az órákat, a tananyagot. Minden érdekelt. Minden tudást akartam ami ott elhangzott, mert érdekelt. Már nem érdekel. Felemészt a szorongás.

Sokat hiányoztam emiatt. De nem megértést kaptam, hanem cinizmust, és bántást. 

Mit kap az aki bánt?

Semmit. Sajnálni kell. Mert "nem tehet róla", vagy mert "nehéz neki otthon, vagy mert biztos rossz napja van". Bocsánat, de én nem tudom sajnálni.

Sok társam van hasonló helyzetben. Tudom, mégsem változik semmi. Én lettem az, aki a túlérzékeny, aki mindenen problémázik és nyávog, aki felemelte a fejét, és szólni mert. De megbántam. 

A többiek nem mernek szólni. Inkább fejet hajtanak, inkább ugyanúgy cikizik, bántják egymást , hátha akkor ők kevesebbet kapnak.

Én nem bántok másokat. Nem teszem tönkre senki életét. Nem akarom azt tenni, mert én békességben szeretnék élni. Én csak nyugodtan szeretnék tanulni. Ennyit szeretnék.

Miért nem lehet? Miért nem lehet azt mondani, hogy ELÉG? Hogy itt ezt NEM SZABAD? 

Nekem elég. Nem akarok több bántást. Nem akarok több megaláztatást. Nem akarok több pofont és sértegetést. Tanulni szeretnék. Nyugalomban. Mert azt hiszem jogom van hozzá.

Köszönöm, hogy elolvasták!"

A témában találtam egy nagyon jó írást, amelyben az iskola szerepéről írnak. Sokat segítene a hasonló helyzetben lévő diákok életén az összefogás:

http://amelegedo.blog.hu/2016/10/05/12_1_megoldas_az_iskolai_zaklatasra

Köszönjük, hogy Velünk vagytok!

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu