2019 őszét írunk. Most, hogy beköszöntött az ősz, egyre sötétebbek és rövidebbek a nappalok, szeretjük bekuckózni magunkat otthonainkba, együtt tölteni minél több időt azokkal akiket szeretünk. Gyermekeinkkel társasozunk, játszunk, együtt sütünk, főzünk, élvezzük egymás társaságát. Persze megvannak a mindennapi problémáink, kinek a munkájában, kinek a gyermekével az iskolában,és sok más, de mégis teljes életet élünk. 

Ilyen helyzetben nehéz belegondolni, vagy inkább nem is akarunk abba, hogy vannak gyermekek akik nem élvezhetik az otthon melegét adó biztonságot maguk körül, vannak akik több tízesével élnek egy fedél alatt egy otthon falain belül. 

Ma Magyarországon több mint kétezer 0 és 3 év közötti gyermek él állami gondoskodásban, és majdnem ugyanennyi 3 és 6 év közötti kisgyermek is. Miért érdekes ez? Azért mert nevelőszülőből viszont nagyon kevés van. A törvény szerint minden 12 év alatti gyermeket nevelőszülőknél kell elhelyezni, hogy a hazai környezet, az otthoni minták, a kötődés kialakulása segítse őket későbbi életük alakulásában. Azonban ez lehetetlen. A közel 25 000 állami gondoskodásban élő gyermekre kb. 5000 nevelőszülő jut. 

A KSH adatai szerint 2018-ban összesen 23 534 gyermek élt állami gondoskodásban. Ebből 2 579 gyermek 0 és 3 év között, 2 640 pedig 3 és 6 éves kor között. 

Nincs elég nevelőszülő.

"Álmodtam egy világot magamnak
Itt állok a kapui előtt.
Adj hitet, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt." 

/Edda/

Bele sem gondolunk inkább, hogy hány olyan kisgyermek, kisbaba él úgy, hogy az egész napi ingere egy kiságy ami körülveszi őt, közben 4-5 nevelő látja el őket felváltva nap mint nap. Egy gyermekotthonban nincs idő a babusgatásra. Hiába vágynák a csöppségek a szeretetet, a törődést, a túlhajszolt nevelők mindennapjaiba az ellátásuk is épphogy belefér. Több esetben egy-egy anyaotthon látja el a csecsemőgondozási feladatokat is, mert azoknak a tini leányanyáknak a gyermekeik, akiknek édesanyjuk otthagyta őket az otthonban, az ott dolgozó kollégákra maradnak. Voltam ilyen anyaotthonban. Sok példamutató leányanyát is láttam, akik féltve, dédelgetve kicsinyeiket élték ott mindennapjaikat, miközben a nevelő kollégák segítettek nekik anyává válni. Megmutatták nekik hogyan kell etetni a csöppségeket, pelenkázni, mikor mit kell tenni velük. Ha nagyon sírtak, a fiatal anyukák segítséget kaptak a tapasztaltabb nevelőktől, nem voltak magukra hagyva. Azonban így is voltak olyan tinik, akik feladták a küzdelmet, és hátat fordítva a nehézségeknek új életet kezdtek gyermekük nélkül. Senki nem vethet rájuk követ, hiszen felnőttként is sokszor úgy érezzük erőnk elfogy, de aztán mindig talpra állunk mert valaki ott áll mellettünk, mögöttünk. Ezek mellett a lányok mellett nem áll senki. Nagy részüknek ugyanúgy nincs családja. Az anyaotthon nyújt számukra egy lehetőséget, segítséget, ahhoz, hogy életük a megfelelő mederbe terelődjön. Sajnos vannak akik nem tudnak élni vele. Az általuk ott hagyott csecsemők pedig sokszor hosszú hónapokon át az ott dolgozók gondjaira vannak bízva, míg nem találnak nekik helyet egy csecsemőotthonban, vagy nevelőszülőknél. 

De addig hónapok telnek el. Hosszú hosszú hónapok. A csecsemőotthon a túlterheltség miatt ugyancsak nem a legjobb megoldás az ekkora kicsik számára, hiszen a legfontosabbat, az alapot adó biztonságot és korlátlan szeretetet törődést nem tudják megadni nekik hiába szeretnék.

Ismerettségi körömben beszélgettünk erről a témáról, mikor egy távoli ismerős megkérdezte, miért annyira fontos ez,  hiszen úgysem emlékeznek majd rá? Ha idővel nevelőszülőhöz kerül vagy örökbeadják mit fog számítani hol töltötte az első éveit? A gyerek nem is emlékszik majd.

Egy kisbaba idegrendszeri fejlődésének alapfeltétele a korai anyai kötődés kialakulása. Ez a kötődés kihat későbbi egész életére, hiszen a biztonság, a bizalom erre épül. A mentális egészség kulcsa a korai kötődés kialakulása. Arra nem fog emlékezni, hogy hol élt, kik vették körül. De az érzéseire igen. A szorongásra, az elutasítottság érzésére, a magára hagyatottságra igen. Az mindig megmarad benne, hogy nem  bízhat, hiszen mikor sírt nem ment érte senki. Mikor éhes volt vagy fázott akár órákig nyöszörgött de nem kapott azonnali segítséget, csak mikor sorra került. Mikor fájt a hasa, vagy épp lázas volt, nem bújhatott senkihez. Az érzés örök. Megmarad. Egy gyermek, akiben nem tud kialakulni a biztonság érzése, képtelen lesz kötődni, vajon milyen kapcsolatokat fog ápolni felnőttként? Hogyan várjuk majd, hogy a társadalom értékes tagja legyen, mikor vele sosem éreztették, ÉRTÉKES VAGY?!

Elmeséltem az ismerősömnek Manó történetét. Milyen érzés egy olyan 10 hónapos babát a kezembe venni, aki szinte tudomást sem vesz a külvilágról, tekintete üres, mozdulatai elesettek. Egy 10 hónapos baba, akinek én vagyok az 5. nevelőszülője.  Milyen érzés egy ekkora baba szemeiben látni azt, hogy kihunyt a csillogás, nincs benne élet, teljes érdektelenség veszi körül. Majd pedig milyen érzés, mikor rájön, hogy rám számíthat, felragyognak a szemei, élettel telik meg a kicsi teste. Nem tudom szavakba önteni az érzést, mikor két kis karját a nyakam köré fonja és azt mondja nekem "Anya". Még ma is könnyek lepik el a szemem mikor visszanézem a régi fényképeket. Egy szürke kis embert láttam rajtuk, aki alultápláltan, az életben elveszített bizalommal nézett a jövőbe míg hozzám nem került. Ránézek most, mikor hangosan énekelve fut Zé-hez, mikor imádattal nézi testvéreit és engem, mikor büszkén mutatja mit tud csinálni és azt látom ki sem fejezhető az a rengeteg élmény, csoda amit általa kaptunk. Mindent amit mi adtunk, visszakaptuk Tőle sokszorosan. Egy csodát láthatunk felnőni. Részei lehetünk az életének amíg lehet. Bárhogy alakul majd az élet, ezt már nem veheti el tőlünk senki. 

A csecsemőotthonok túltelítettek. Sokszor egy kiságyon belül is osztoznia kell a gyerekeknek ideiglenesen, mert nincs már hely ahová tenni lehetne őket. Szakmai berkeken belül ilyenkor szokták mondani: "Már a fogason is gyerekek lógnak." Pici babák. Pár éves csöppségek. Akik előtt ott áll az élet. De nincs mellettük senki.

Azok akik kacérkodnak  a nevelőszülőség gondolatával gyakran teszik fel a kérdést: DE MI LESZ HA EL KELL ENGEDNEM?

Igen, el kell. Mert ez az ő érdeke, hogy egy biztonságos, végleges család tagja lehessen, ahol   teljes értékű családtag lehet.

A nevelőszülői hivatás gyönyörű és egyben ilyenkor nagyon nehéz. Hiszen a kötődés, a bizalom, mindaz ami miatt egy kisgyermeknek szüksége van a családra a fejlődéshez, kialakul a nevelőcsaládnál. Mikor egy gyermek örökbefogadhatóvá válik, elkezdődik az örökbefogadó családdal az ismerkedési folyamat, a nevelőszülő aktívan segíti mind a gyermeket, mind a családot az átkötésben. Szépen, lassan, fokozatosan, figyelve a gyermek érzéseire, reakcióira. Bármilyen nehéz is elképzelni ezt, bizony működik. Ott ahol erre egy külön szakmai csoport figyel, ahol segítő, támogató közeg veszi körbe mindkét családot, bizony kialakul az örökbefogadó család és a gyermek közti kötelék még ott, a nevelőszülő jelenlétében. Amibe ő egy kicsit belehal, de látva a gyermek és a család egyesülését értelmet nyer mindaz amiért addig küzdött. Megérkezett. Biztonságban van. Családja van. Imádják, szeretik. Ő pedig boldog, repked, szárnyal, újult erővel tör előre egy szép jövő felé.

Sok örökbefogadó család tartja a kapcsolatot a nevelőcsaláddal, hiszen elfogadják és tisztelik egymást, mindegyikük célja a gyermek boldogsága. Több olyan családot ismerek, ahol az örökbefogadó szülők, vagy épp a vér szerinti szülők aktív részei maradnak a nevelőszülő életének, családjának. Kívülről nehéz lehet elképzelni ezt a kapcsolat rendszert, de bizony működik. Ismerek olyan nevelőszülőt, aki neveltje keresztanyja lett, miután a kislány hazakerült édesanyjához, minden ünnepet együtt töltenek, lehetőség szerint látogatják egymást.  

 Olyan családokat is ismerek, ahol már nincs meg a kapcsolat. Miután a gyermek odakerült ahová kellett, ahol véglegessé vált a sorsa, a nevelőszülő már nem követhette mi történik vele. Elengedte őt, meggyászolta, de boldoggá tette a tudat, hogy szebbé, jobbá varázsolta egy kisgyermek életét. Emlékül maradtak neki az érzései, a fényképek, az együtt eltöltött élmények ezrei. Ez pedig olyan melegséget ad, mely most is mosolyra húzza száját mikor neveltkéjére gondol. Tudja, hogy már jó helyen van, boldog, hogy az élete része lehetett. Igen, voltak átsírt éjszakák amit a hiánya okozott. Voltak nehéz órák, hetek, hónapok. De jött egy újabb élet, akinek rá volt szüksége, ő pedig félretette saját fájdalmát, tudván segíteni tud. Idővel pedig minden kis lélek egy újabb mosoly a lelkében, hiszen anyaként hány gyermek sorsát változtatta meg. Megtanította őket arra mi az a bizalom, szeretet, kötődés, törődés, család. 

Ez a hivatásunk, ez az amit vállalunk és amire mindenkit bíztatunk! 

Ha minden család, akinél van plusz egy hely, befogad egy gyermeket, már sokkal szebb és jobb jövőt álmodhatunk! 

Ha akár szülőként, akár egyedülállóként úgy érzed szívesen segítenél egy rászoruló kis lélek életét szebbé tenni, keress minket! Minden kérdésre szívesen válaszolok! 

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu

e-mail: neveloanyu@gmail.com