Nem népszerű a téma, és nem is könnyed. Azonban azt gondolom fontos beszélni róla!

Miért?

Mert gyakran feledésbe merülhet, hogy a gyermekeknek akiket nevelünk van vér szerinti családja. Feledésbe merülhet a hétköznapi élet során, hogy nekünk, nevelőszülőknek többek között az is feladatunk, hogy segítsük a gyermekeket a vér szerinti családdal való kapcsolattartásban.

Hála vagy gyűlölet

Mielőtt megtapasztaltam volna az első kapcsolattartás okozta élményeket, sokat gondolkoztam azon vajon hogyan fogadnak majd a vér szerinti családok tagjai. Családok, mert ugye itt több családról beszélünk. Családok, akiktől elvették, vagy akik nem tudják nevelni gyermekeiket, családok akik eltűntek gyermekeik életéből, de most igyekezve egy új, jobb életre újra látni szeretnék őket. 

Mit érezhetnek? Hálásak azért, mert valaki gondoskodik helyettük gyermekeikről, vagy gyűlölik a rendszert, a nevelőszülőt?

A tanfolyamon sok történet elhangzott a való életből, kő kemény történetek ezek. Sokat hallottam arról, hogy a gyermeküket ideiglenesen vagy végleg elvesztő szülők hogyan gyűlölik és okolják a rendszert, a nevelőszülőt azért, amiért nem lehetnek gyermekeikkel.

Igen, ezeknek a gyermekeknek van családja is. Vér szerinti család. Akik nem mondtak le róluk. Éppen emiatt vannak a gyermekeik nevelőszülőknél. 

Ítélkezés

 Könnyen belemerülhetünk az ítélkezésbe, könnyen véleményt alkothatunk a szülőkről, a családokról, azokról az emberekről akiknek a gyermekeit mi gondozzuk. Ne tegyük! Miért?

Tudjuk a pontos körülményeket? Tudjuk a hátteret? (Nem, nem a papíron leírtakra gondolok, hanem a valós tényekre.) Tudjuk akkor ki mit élt át? Tudjuk, hogy miért és hogyan került ebbe a helyzetbe?

Nem.

Elolvashatunk sok sok papírt, meghallgathatjuk a hivatali oldalt, de akkor sem fogjuk ismerni a pontos, teljes történetet. Annak a gyermeknek az élettörténetét, akit mi gondozunk. Nem fogjuk tudni, hogy anya miért döntött egyik pillanatról a másikra úgy, hogy többé nem akarja látni, majd 1 év után miért küzd értük foggal körömmel újra.  Nem tudjuk apa miért változott egyik napról a másikra át, szerető apából miért lett alkoholfüggő, menekülő, a világban a helyét kereső ember. Nem tudhatjuk az okokat. És nem is kell tudnunk! Nem ez a dolgunk!

A mi dolgunk az, hogy a gyermek érdekeit tartsuk szem előtt. Ő legyen az első és a legfontosabb. 

Nem számít, hogy a kapcsolattartásra érkező szülők előtte mit tettek vagy mit sem. Nekünk az a fontos, hogy a gyermek életébe most jelen akar lenni, még ha 2 hetente, vagy havonta 1 órára is. És annak a gyermeknek segíteni kell feldolgozni az átélt, megélt élményeket ami ott történik. 

Lili és Bebe sok időt töltöttek az "otthonban". Legtöbb esetben a gyermekeket igyekeznek mielőbb elhelyezni vagy nevelőszülőnél, vagy családban stb., de kihelyezni az otthon rendszeréből. Lili és Bebe fél évet voltak ott, ami nagyon soknak számít. Ez alatt az idő alatt, alig találkoztak a vér szerinti családjukkal. 

 Karácsony előtt pár nappal hozhattam őket haza. Pár nap volt karácsonyig. A szeretet, a család ünnepe. 

Ők ahelyett, hogy a családjukkal lehettek volna, hozzánk kerültek, és bár nagyon nagy szeretettel vártuk és fogadtuk őket, idegenek voltunk számukra. 

Természetes volt, hogy kérdezgették, találkozhatnak-e a családjukkal. De még nem lehetett. Várni kellett. 

Mikor összeszoktunk, mikor már minden lecsillapodott, mindenki megnyugodott, mikor már megszűntek az éjszakai rémálmok és a bepisilés, akkor érkezett el az első kapcsolattartás napja. Ezt nem mi szabályozzuk, nem én döntöm el, hanem a gyámhatóság. Ez az ő hatásköre. 

Nagyon nagy izgalommal várták az első találkozást, volt előtte sírás, nosztalgiázás, de voltak kérdések is. "Miért? Miért vagyok itt? Miért nem látogattál meg? Miért nem akartál engem? Miért nem voltál mellettem?"

Azt gondolom felesleges lett volna belemerülni a miért-ekbe. Én sem tudom miért....lehet, hogy sosem fog kiderülni a miért. De akkor is tovább kell haladni az úton, akkor is át kell lendülni az akadályokon és nem beleragadni, felőrlődni egy ekkora teherben. Mert nem lehet. Nem lehet feldolgozni, megérteni azt, hogy valakinek nem kellesz, vagy valamiért nem lehetsz vele. Nem lehetsz vele, pedig neked ő a legfontosabb. 

Fontos átgondolni, átbeszélni egy kapcsolattartás előtt:

A biztonság

Fontos, hogy a gyermek tudja, mi ott állunk mellette, mögötte, bármi lesz. Anya, apa, mama, papa, vagy bárki akivel a kapcsolattartáson találkozik egy szuper dolog, hiszen láthatják egymást és beszélgethetnek, megölelhetik egymást. 

Fontos, hogy tudja nálunk biztonságban van, nem csak fizikailag. Tudnia kell, hogy mi akkor is szeretjük, ha ő szereti anyát és apát, hiszen ez a jó és ez a természetes. A kérdés felmerül bennük ha már nagyobbak. Lili és Bebe is aggódtak, mi lesz ha azt látja a család, hogy szeretnek engem? És fordítva?

Én úgy döntöttem, hogy a kapcsolattartások előtt elébe megyek ezeknek a lehetséges konfliktusoknak, és felhívom telefonon a családot, mindegyik gyerkőcnél (ha előtte valamiért nem találkoztunk a gyámhatósági tárgyaláson). Nem hiszem, hogy két felnőtt esetleges konfliktusa egy gyermekre tartozik, ezért még mielőtt bármi történt volna, megkerestem a családokat. Elmondtam ki vagyok, hogy én nevelem a gyermeküket, és szeretném ha ezt együtt tennénk. Igen. Együtt. Mert ők a vér szerinti család. Én velük vagyok, megteszek értük mindent, ők is ezt teszik mikor megtehetik.  

 Azt vettem észre, hogy azok a szülők, nagyszülők, akik a korábbi elmondások alapján a nevelőszülőkre kiabálva, őket okolva, hibáztatva zengtek a korábbi kapcsolattartásokon, most hálásak. Hálásak amiért nem ítélkezem, amiért semmi mást nem teszek, minthogy szeretem a gyermeküket. Én pedig hálás vagyok, hogy hagyják. Együtt könnyebb!

Köszönöm, hogy egyre többen vagytok Velünk, egyre többen beszéltek a nevelőszülőségről, a nevelt gyermekekről! 

 A nevelőszülőségről még több infót olvashattok a www.gyermekvedok.hu oldalon!

Keressetek minket facebookon is, sok sok képpel, kis történettel várunk Titeket! :) 

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu