Őszinte vallomás

Vannak nehéz pillanatok, órák. Most is az. Lili nem aludt tegnap éjjel, és ma éjjel sem. Rémálmai vannak. Mellettem alszik, félt a szobájában Bebével, ezért ide kucorodott. 

Felébred óránként és ellenőrzi ott vagyok-e mellette. Persze mindig ott vagyok. Nem bízik még teljesen. Elmondtam, hogy soha de soha nem hagyom őket magukra még 5 percre sem. Elmesélte, hogy régen előfordult, hogy hosszú hosszú időre egyedül maradtak. Többször volt éjszaka, sötét, arra emlékszik, és arra is, hogy nem volt mit enni. Ezért kristálycukrot eszegettek. De nem ez volt a legrosszabb. Hanem az, hogy nem tudta végleg egyedül maradtak-e. Vajon lesz-e még valaki aki rájuk néz, aki törődik velük, aki megeteti őket???

Egy óra múlva újra ébren van. Zokog. Már álmában is sírt, simogattam a kis haját, hátha megnyugszik, de nem. Elmondta, hogy fél. Remegett, odabújt hozzám és ezredszerre is elmondtam, hogy itt nincs mitől. Itt nyugalom van, béke van, senki nem bántja és én itt vagyok bármi legyen is. 

Nap közben ha kiviszem pl. a szemetet és felveszem a kabátomat, azonnal csimpaszkodnak rám és nagy szemekkel kérdezik, hogy elmész??? Minden egyes alkalommal elmondom, hogy mit csinálok, és, hogy soha nem hagyom magukra őket. De nem hisznek még. Ezért felöltöznek és jönnek velem. Minden alkalommal.

Bebe mindent 100szor megkérdez. Tesztel. Változik-e amit mondok. De nem változik soha, türelemmel megválaszolom ugyanazokat a kérdéseket újra és újra. Ilyenkor fontos az, hogy tudjuk mi miért történik. Mert ha nem tudnám, hogy mennyire elveszítették a bizalmukat a felnőttekben (és úgy az emberekben általában), akkor nem tudnék ennyire türelmes lenni. Hiszen elmondtam neki, kétszer, háromszor, miért nem érti már meg??!! Hát ezért. Érti, csak nem hiszi.

Lili is sokszor tesztel. Észreveszem. Kérdez valami apróságot, pl. hogy felveheti-e a csini királylányos szoknyát amit tőlem kapott délután, és mikor indulás van, rám néz, én pedig mondom, hogy megígértem, felveheted. Ilyenkor nagy mosollyal nyugtázza, hogy nem felejtettem el. 

A gyerekek és a stressz levezetése 

Nálunk már régi bevált módszer a nagy beszélgetős séta. Ilyenkor visszük a kutyákat is, és kiengedjük a gőzt. Szerencsére megtehetjük, mert nem egy nagyváros betonrengetegében élünk, így kimegyünk az erdőbe vagy egy tisztásra és ott feloldódik minden. A gyerekek csak mesélnek és mesélnek. Jót is, rosszat is. Ha pl. L bezárkózott magába és nem tudtam rájönni mi lehet a baja (kiskamasz, sok a baja), akkor kirángattam (nem szó szerint) sétálni egyet, és nem telt bele 10 perc már dőlt belőle a szó. Szerencsére ez Lilivel és Bebével is működik.

Ma kivittem őket egy dombra, ahol ha hangosan kiabál az ember akkor visszhangzik. Mondtam nekik, kiabálják ki azt ami bántja őket és akkor az messze fog szállni, talán könnyebb lesz kicsit. Kikiabálták. Élvezték. Volt ott nevetés és könnyek, minden egyszerre. Lili sokáig kiabált. Ő elkiabálta minden sérelmét. Rossz dolog volt ezt hallani egy 9 évestől.....mennyi mindent látott és átélt amit nem kellett volna. 

Az egyik barátnőjétől nem tudott elköszönni az otthonban, mert kórházban volt, mikor elhoztam őket. Neki is üzent. Elmesélte, hogy Gabi már sokadszorra van kórházban. Mikor az otthonba került akkor fel volt vágva a keze. Pár hétre rá újra felvagdosta. Akkor állítólag nem öngyilkossági szándékkal. Belevéste, hogy ANYA, APA. Könyéktől csuklóig. Legutóbb a vágás túl mélyre sikerült, kórházba került. De ez nem egyedi eset. Lili elmesélte, hogy sok ilyen van ott. Gyakori vendégek a rendőrök és a mentők. 

Mennyi kétségbeesett gyerek. Mert én azt látom. Nem azt, amit sokan mások, hogy a hülye kamasz nem tud mit kezdeni magával és ezért teszi amit. Nem. Nem tud mit kezdeni az érzéseivel, nem tudja feldolgozni az életét, ami történt, ami történik vele. Hogyan tudná.....hiszen gyerek. Egy számkivetett gyerek. Számkivetett a társadalomban, mert azonnali bélyeget kap akárhová is megy. Az iskolában mindenki tudja, hogy intézeti gyerek, a legtöbb szülő óva inti kicsi csemetéit az "intézetisektől". Egy kis városban sajnos ugyanezzel szembesül. Hol értik őt meg? Ki érti őket meg?

Sajnos ezeknek a gyerekeknek, kamaszoknak nem az a példa mint legtöbbünknek ( és itt most lehet ön sajnálkozni kinek milyen nehéz élete volt , én is tudok, de akkor sem ugyanaz).

Na most képzeljetek el egy pár éves gyerkőcöt. Ebben nő fel évekig. Szerintem ezzel egy felnőtt sem bír el, nemhogy egy gyerek...... Itt komoly és hosszas segítség kell. Fel kell építeni egy új látásmódot, egy új jövőképet. Azt hiszem ez a MI dolgunk. A Nevelőszülőké.

Az ítélkezés magas foka

Mindig meglepődöm mikor szembesülök az ítélkező tömeggel. Nem tudom miért, hiszen valamennyire hozzászoktam de akkor is.

Képzeljétek én is megkaptam az első pofonokat a környezetemtől. Na nem szemtől szembe (sajnos), hanem elindultak bizony a pletykák. 

Hiszen mi másért lenne az ember nevelőszülő a közvélemény szerint, mint a pénz. 

Hm..... ilyenkor szívem szerint annyit mondanék csak, hogy kérlek vedd át a helyem egy napra, és utána beszélgetünk. De nem teszem, mert nem magamnak vagy neki ártanék, hanem a gyerekeknek. Mert az ilyen sekélyes ember teljesen alkalmatlan lenne erre a feladatra.  

Én is hallok sok sok példát mikor egy-egy nevelőszülő valóban csak a megélhetésért vállal gyerekeket, de jelenleg abban a hálózatban ahol én dolgozom, ezt nem tudom elképzelni. Annyi feltétel, annyi szűrő van egy ilyen alkalmassági vizsgálat során, hogy szerintem azonnal kibuknak azok a jelentkezők akik ezt csak a pénzért vállalnák. Ha másért nem, már azért mert tudniuk kell, hogy ebből bizony NEM LEHET MEGÉLNI.

Az a pénz amit egy nevelőszülő kap, nagyon nagy részben a gyermeké. Én mondjuk azt  a tábort képviselem aki inkább túlköltekezik de minden meglegyen, viszont azt is tudom, hogy olyan kontroll rendszer van ( gyám, nevelőszülői tanácsadó, területi vezető stb....), hogy ahol a gyermek nem kapja meg a megfelelő ellátást, nevelést, törődést azonnal kiütközik. Én ennek örülök. Mert igenis itt a gyerek a lényeg. Azt gondolom, hogy a MI hivatásunk célja az, hogy segítsük beintegrálódni a társadalomba azokat a gyerekeket, akiknek a családi környezet és példa erre nem adatott meg. 

Hogyan várja el az ítélkező tömeg egy "intézetistől", hogy "normális" kamasz legyen, mikor gyerekkora sem volt? Mikor azt sem tudja mi az a "normális"???? 

Végül csak annyit mondanék minden kedves nevelőszülők felett ítélkezőnek, hogy vállalj el egy heti 7 napból álló 24 órás állást a minimál bér feléért, és egy hónap múlva találkozunk! :) 

Én hiszem azt, hogy ha akár egy gyermeknek is segíthetek, és új utat mutathatok, már megérte. Mert egy új út, a szebb jövő felé vezet. Ha egy gyermeknek akkor egynek. Ha többnek akkor többnek. Mindegyik egy kis csepp a tengerben!

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu