2018. feb 26.

Egyszer volt egy szerelem, gyerekek, válás, és az új élet

írta: NevelőAnyu
Egyszer volt egy szerelem, gyerekek, válás, és az új élet

 

 

Sári és Peti a kezdetek kezdetén

 

Sári és Peti kitalált szereplők, a valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve.

 

Sári éppen 18 éves lett, mikor megismerte Petit. Bohém, vidám stílusa tetszett Sárinak. Sári az utolsó évét töltötte a gimiben, Peti pedig a főiskolán mikor megismerkedtek. Sári otthonról már sok sérelmet hozott, melyek az iskolában, a társadalmi életében csak fokozódtak. Visszahúzódó, félénk lány volt, depressziós. Vágyott a szeretetre, a szerelemre, a megértésre. Zárkózott, mások szerint kissé kiismerhetetlen lány volt, senki nem tudta mi bújik a szomorkás tekintete mögött. 

Sári introvertált személyisége magával ragadta Petit, szépsége pedig lenyűgözte. Peti sűrűn kereste Sári társaságát, aki még a szülei oltalma alatt nehezen mozdult ki bármerre. Peti ezért mindig elment Sáriékhoz. Sokat beszélgettek, rengeteget sétáltak. Sári úgy érezte valaki megérti őt, valaki hasonlóan gondolkozik a világról mint ő. Peti hamar elvarázsolta Sári szüleit is, akik nyugodt szívvel adták lányuk kezét Peti kezébe. 

Eltelt 3 hónap, miután Peti nagy nehezen elmondta, hogy neki van egy 4 éves kapcsolata. A lány külföldön van, fél évente jön csak haza, ami épp most esedékes...karácsony lesz. 

Sári összeomlott. Úgy érezte átverték, becsapták, hazudtak neki. Napokig sírt,fájdalmát egyedül a naplója segítette enyhíteni. Kiírhatta akkor ami annyira marta belül.

Peti kereste őt, megígérte, hogy szakít a lánnyal, csupán a karácsonyt várja meg. Nem akarta megbántani Peti a lányt azzal, hogy karácsonykor szakít vele......

Sári megértette. Elfogadta. Tudta, hogy együtt töltik a napokat, éjszakákat, együtt mennek a családhoz, ünnepelnek, meghitt hangulatban, közösen. Sári a poklok poklát élte át. Életében először volt igazán szerelmes, és most összedőlni látszott az eddigi idill. Dühös is volt, és egyben félt is, hogy elveszíti azt amit éppen most kezdett el érezni. Sajnálta a lányt. Ahogy saját magát is. Mindkettőjüket átverték. 

Peti azt mondta januárban, hogy lezárta a múltját. Most már csak Sári létezik számára. 

A rideg valóság

3 évvel később, az esküvőjük után derült ki, hogy ez mennyire nem volt igaz. Sárinak éppen gratulált egy ismerőse, aki elmondta, hogy mennyire örül annak, hogy sikerült Petivel együtt megoldani a kezdeti nehézségeket, és, hogy Sári túl tudott lépni Peti kapcsolatán, ami még több mint fél évig tartott karácsony óta.

Sári friss házasként ismét összeomlott. Összepakolta a cuccait, ekkor már a közös házukból, és elindult, hogy elhagyja Petit. 

Utóbb tudta meg, hogy Peti akkori barátnője egyáltalán nem tudott a szakításról, Peti csupán azt mondta szeretne szünetet tartani. Nem említette sem Sárit, sem azt, hogy már együtt is élnek, közös jövőt tervezve. Mikor a lány hazajött külföldről, ismerősöktől tudta meg, hogy Peti már egy teljesen új életet él. Összeomlott. A lány szülei hívogatták Petit,hogy beszéljen vele, mert annyira kikészült, hogy félnek orvoshoz kell majd vinni. 

Sári ekkor ebből csupán annyit észlelt, hogy Peti májusban azt mondta neki, a lány itthon van, szeretne vele egyszer utoljára beszélni. Sári bár megőrjítette a gondolat, hogy Peti ismét a lánnyal tölt egy napot, mégis megértette, elfogadta. Peti egy tengeri malaccal tért haza. Mint kiderült közösen gondozták, a lány már nem akarta látni, nem akarta, hogy bármi Petire emlékeztesse. 

Egy barát volt az, aki megmentette akkor Peti és Sári házasságát. Sárival sokat beszélt, igyekezett őt rávenni arra, hogy ami a múltban történt az már nem fáj, nem kell foglalkozni vele. Sári nem így érezte, úgy érezte hiba a folytatás, nem bízik már Petiben, valószínűleg soha nem is fog. De még ekkor is csak 20 éves volt. 20 éves, friss házas, aki előtt ott áll az egész élet. 

Sári megbocsátott. Peti elfogadta, hogy idő mire visszanyeri Sári bizalmát. Elmondta sokszor ugyanúgy mint az elmúlt 3 évben, hogy mennyire imádja Sárit, hogy ő élete szerelme, élete értelme. Sári elhitte.

Gyerekek érkezése

1 évvel később megszületett első kisfiuk Bence, 2 és fél évvel később a második, Zoárd. Sári akkor már rég nem volt boldog. Miután Bence megszületett, megváltozott a kapcsolatuk. Sári egyre mélyebbre zuhant a depresszióban, amit Peti napról napra erősített benne. Sári azt érezte semmire nem való, értéktelen, rossz anya, rossz feleség. Peti folyamatos megjegyzéseivel alátámasztotta Sári érzéseit. Sárinak már nem volt életkedve, felkelni sem volt ereje, sem takarítani vagy főzni, ellátni a napi feladatokat. Peti ezt egyre inkább szóvá tette, így Sári csak zuhant egyre mélyebbre és mélyebbre. Zoárd születését Sári már tudatosan vállalta, szerette volna, ha Bence nem marad egyedül. Míg Bence első egy évében Peti még segített a babázásban, éjszakázott is többször Sári helyett, ringatta Bencét ha nem tudott elaludni órákon át, addig Zoárddal szinte alig foglalkozott. Minden feladatot Sári látott el. Zoárd sírós baba volt, éjszakánként előfordult, hogy órákig nem aludt vissza, édesanyja ölében lelte csak nyugalmát. Sári pedig türelemmel éjszakázott vele minden nap. Bencével és Zoárddal egyre jobban elmélyült a kapcsolatuk, Sári megerősödött, igazi anya tigris vált belőle. Peti ingerült volt a gyerekektől, sokszor kiabált velük, az is előfordult, hogy rájuk csapott. Sári ezt nem viselte el, mindig komoly viták alakultak ki emiatt. Peti közben Sári révén szerzett egy új munkahelyet. Egyre kevesebb időt töltött otthon, egyre kevesebbet foglalkozott Sárival.

Sári azt vette észre, hogy szeret egyedül lenni a gyerekekkel. Rájött arra, hogy egyedül is képes bármire. 

Próbálta helyrehozni kapcsolatukat Petivel, de folyamatosan falakba ütközött. Peti azt gondolta, Sári életképtelen egyedül, így sosem fog lépni. 

Sári évekig rágódott azon, hogy gyermekei apjával lezárja-e közös múltjukat. Már hónapok óta nem volt közöttük kapcsolat, mindegyikük élte a saját életét. 

Sári megismert egy fiút, akivel beszélgetni kezdtek. A fiú folyamatosan dicsérte Sárit,elmondta neki azokat amiket Petitől már nagyon régen hallott. Hibázott Sári, mikor meghallgatta más férfiak dicséreteit, talán még írásban biztatta is őket. De sosem csalta meg Petit. Sosem találkozott, vagy lépett tovább egy internetes flörtölésnél. Csak érezni akarta, hogy még ér valamit nőként. Másoknak a szemében ő nem az az életképtelen, lepusztult nő volt, akinek Peti mellett érezte magát. 

Sári őszinte volt, nem csalta meg Petit soha, bár Peti a válásuk után minden ismerősnek, ismeretlennek, új kapcsolatnak ezt mondta. Sári leült Petivel beszélni. Elmondta neki, hogy van egy fiú akivel beszélget, sírva kérte Petit, hogy ha úgy látja még van esélye a házasságuknak akkor most mondja azt, hogy Sári ne lépjen tovább. Sári sírva könyörgött többször, hogy kérjenek segítséget. Elmondta Petinek, hogy egy szavába kerül és rajta nem múlik az újra kezdés. Peti hideg volt, és elutasító. Nem küzdött a kapcsolatukért. Azt mondta, ha egy kapcsolatért már küzdeni kell, akkor az régen rossz. Sári nem értett egyet ezzel. Elfogadta, hogy Peti elengedte a kezét. A fiúval tisztázta, hogy most nehéz időszakon megy át, és bár beszélgethetnek, tölthetnek együtt időt, semmi sem fog történni kettejük között amíg ő saját magában is le nem zárja Petivel való kudarcát. Peti mindenért Sárit hibáztatta. Mindenkinek elmondta, hogy Sárinak nehézségei voltak, hogy depressziós volt, hogy életképtelen volt. Megalázta a barátaik, ismerőseik előtt. Sári ezt is évekkel később tudta meg. Évekkel később jött rá arra, miért nem köszönnek neki a városban az ismerősök, miért néznek rá furcsán a régi barátok, miért nem áll szóba vele egykori barátnője. Évekkel később hallotta vissza Peti miket mondott akkor, pedig kettejük között normális volt a viszony, minden nap keresték egymást a válás után is. Peti két arca itt is előjött. Sári felé kedves volt, míg a külvilág felé ő lett a szegény, megcsalt, elhagyott férj. Sári pedig a csaló, a hazug. 

Még a házasságuk vége felé kiderült, hogy Peti bizony nem volt ártatlan. Sári gondoskodott akkor egy helyi kislányról, aki abban az időben 14 éves volt. Sokszor volt Sáriéknál. A kislány telefonja elöl maradt, amin Sári döbbenettel fedezte fel Peti nevét. Mikor rákérdezett a lánynál elmondta, hogy Peti szokott neki írni, sokszor, félreérthető üzeneteket. De nem merte elmondani. 

Sári régóta nem volt boldog, de félt beismerni azt. Azzal, hogy kimondta, Petivel vége, felszabadult. A gyerekekkel közösen ültek le beszélni arról, hogy apa elköltözik.  A fiúk kicsik voltak még ahhoz, hogy megértsék mi is történik, és mivel alig töltöttek időt addig Petivel, nem hiányolták őt. 

Sári akart elköltözni a fiúkkal, így kivett egy albérletet. Azonban Peti kezdte átlátni az anyagi helyzetét, így kérte Sárit, ő hadd menjen, nem akarja átvállalni a hitelt és egy félkész házat. Évekkel később, egy gyermektartási perben, melyet Peti kezdeményezett, azt mondta, ő mindent ott hagyott Sárinak. Ez nem volt igaz. Az egész életüket, a közös múltjukat hazudtolta meg Peti és rombolta darabokra pillanatok alatt. Sári ekkor már rég nem érzett semmit Peti iránt. Régen elfogadta, feldolgozta, megértette a miérteket. Rájött arra, hogy ő ott akkor hagyta, hogy alárendelt szerepet játsszon. Peti pedig élvezte a dicsfényt ami Sári által őt övezte. Egészen addig, míg Sári rá nem jött arra, miről szól a játszma. 

A gyerekek gondviseléséről nem volt kérdés közöttük. Petinek ekkorra már alig volt kapcsolata a fiaival. Bence dackorszakát élte, amit Peti nehezen viselt, nem tudta elfogadni, hogy gyermekének már van önálló akarata, önálló gondolatai. Azóta sem tudja. Bence most már 12 éves. Több konfliktusa volt Petivel. Peti azt gondolja, Bence gondolatait Sári irányítja. Peti korábban mindig elmondta Sárinak a válásuk után, hogy mennyire jó anyjuk a gyerekeiknek. Mennyire értékeli, hogy Sári úgy neveli őket ahogy. Miközben másoknak a szemében Sári sírját ásta, addig Sárinak tetszelegni próbált dicséreteivel.

Teltek az évek, Sári kapcsolata kudarcba fulladt a fiúval. Élete második kapcsolata volt. A városban, a környéken viszont napi szinten hallhatta, mekkora szajhának tartják az itteniek. Peti története a válásról, Sáriról életre kelt, mindenki Sári felett ítélkezett. Peti szülei nem álltak szóba vele, de a saját szülei is elhitték Peti történeteit. Egy darabig.Míg ők is meg nem látták Peti másik arcát. 

Sári nem tudott másoknak beszélni fájdalmáról, kudarcáról. Senki nem tudta mit érez belül, min ment keresztül az évek alatt, csak a régi gyerekkori barátok. 

Sári nem magyarázkodott senkinek. Sem a szomszédoknak, sem a családnak, sem az egykori jó barátnőjének. Úgy gondolta, ha ítélkeznek felette anélkül, hogy őt megkérdezték volna, akkor nem számít a véleményük. 

Sári jelene

Több időbe telt mire Sári ezt feldolgozta. De megtanult úgy élni, hogy már nem érdekli számára érdektelen emberek véleménye. Nem izgatja mit gondolnak róla a környéken, mit gondol róla Peti, vagy milyen jogon szidalmazza őt Peti menyasszonya. 

Sok év telt el a válás óta. Petinek jó pár évre rá lett csak felvállalt kapcsolata. Sári megkönnyebbült. Örömmel fogadta Peti társát, így már kevésbé érezte azt a bűntudatot, amiért Peti egyedül volt. Szerette volna, ha jó kapcsolat alakul ki mind a gyerekek, mind ő közöttük. Sárinak minden ellene elkövetett tette ellenére, bűntudata volt amiért elhagyta Petit. 

Nem számított arra, hogy Peti egy általa képzelt valóságot mutat majd Panninak. Panni mindenben felnéz Petire, bálványozza őt, minden szavára figyel, issza a gondolatait. Sosem merült fel kétség benne, hogy esetleg Peti nem a valóságnak megfelelően mondja el a történteket. Nem a valóságnak megfelelően festi le saját magát. 

Sári több éven át támogatta gyermekeiket, segítette őket, hogy végül el tudjanak menni édesapjukhoz egy-egy hétvégére. Peti sosem volt velük egyedül korábban. Édesanyja főzött rájuk, közösen játszottak velük a láthatás alatt. Mikor Peti elköltözött, hogy közelebb legyen szerelméhez, a gyerekekkel való addigra jól alakult kapcsolata, megingott. 

Rövid idő után Panni odaköltözött Petihez, amiről az akkor már 7 és 9 éves fiúknak elfelejtettek szólni. Bence féltékeny lett, és dühös az apjára. Peti ahogy korábban, ezt most sem tudta kezelni, így többször megütötte Bencét. Bence félt az apjától, ellenkezett ha oda kellett menni. Zoárd addig csak Bencével volt apjuknál. Bence nélkül nehezen, vagy egyáltalán nem akart menni. Petit semmi nem érdekelte. Erővel próbálta megoldani azt, amit nem lehet.

Egy idő után Peti is rájött erre, és ezután következett másfél év, amikor alig látogatta fiait. Nem érdeklődött felőlük, nem vitte őket, nem szólt. Közben Bence és Zoárd is voltak kórházban, és bár kérték, Peti ott sem látogatta meg őket. Peti élte gondtalan életét új párja oldalán. Sárit Peti már egyáltalán nem érdekelte, teljesen kiismerte, ő maga pedig felnőtt, érett önálló nővé vált. Teljesen máshogy gondolkozott már az életről mint korábban. Boldog volt. Lezárta a Petivel töltött életének fejezetét, hálás volt fiaiért Petinek.

Egyetlen fájdalma, fiai szomorúsága lett. 

Nehéz év volt. Sári szakember segítségét kérte, aki segít feldolgozni a fiúknak azt, hogy édesapjuk nem kíváncsi rájuk. Sári a gyámügy segítségét is kérte. Kérte, hogy mediátorral próbálják kezelni a helyzetet. Bence és Zoárd minden láthatásra felkészültek, kis hátizsákkal a hátukon várták Petit. Ő azonban nem jött. Peti mindent elutasított. Hiába beszéltek addig Sárival évekig napi szinten, mikor Pannival komolyabbra fordult a kapcsolatuk, Sárival teljesen elvágott minden kommunikációt. Korábban Peti kérte Sári tanácsait a gyerekekkel kapcsolatban, Sáritól érdeklődött a fiúk felől, onnantól kezdve viszont Sári ősellenség lett, aki bele akar szólni az ő életükbe.

 Peti másfél év után újra édesapa akart lenni. Pannival közösen egy idilli családi képet alkottak magukban, azonban ennek a fiúk nem tudtak megfelelni . Most már csak ritkán mennek a fiúk láthatásra, akkor is csak pár órára. A gyámügy határozott így. Peti ezt sem ismeri el, Sárit okolja, a fiúknak pedig azt mondja, Sári ellene neveli őket.

Sárit nem érdekli Peti jelene és jövője sem. Petivel ellentétben ő nem kutakodik a közösségi oldalakon, hogy Peti és Panni vajon mit csinál. (Mint később kiderült, Peti már a házasságuk alatt feltörte Sári gépét, hozzáférve minden adatához, folyamatos kontroll alatt akarta tudni őt.) Ő nem kérdezget ismerősöket, mit tudnak Petiről. Egész egyszerűen nem érdekli.

Sárit egy dolog érdekli. A fiai boldogsága. 

Sári nem áll le vitatkozni Petivel,nem érdekli mit hazudik Panninak, mivel próbálják a fiúk fejét megkeverni. Sári nem szidja a fiainak sem Petit, sem Pannit. Annak ellenére, hogy Peti és Panni folyamatosan próbálják a fiúkat szítani Sári ellen, ő tudja, hogy a fiúknak csak ártana ha ő véleményt alkotna. Nem teszi. Ha Bence és Zoárd mesélni szeretnének, meghallgatja őket. Peti közel 2 évig perelte Sárit a kevesebb gyerektartásért, közben nagyon aljas eszközökhöz nyúlva. Megfenyegette Sárit, hogy ha nem egyezik bele a kevesebb gyerektartásba, akkor megtámadja a szülői felügyeleti jogát, melyet elő is terjesztett a bíróságon. Ez csak egy volt a sok közül. 

Sári beleegyezett abba amit Peti akart. Nem azért mert megijedt Peti fenyegetéseitől, hanem azért, mert a nyugalma, boldogsága, fiai boldogsága sokkal többet érnek neki bármennyi pénznél. 

Sári az évek alatt rengeteg pszichológiát tanult, olvasott ,nagyon sok mindent megértett, feldolgozott addigi életéből. Egy olyan magabiztos nővé, anyává vált, akit Peti sosem ismert. Lezárta a múltját, rengeteget tanult a hibáiból, a történtekből. 

Sári célja az, hogy gyermekei kiegyensúlyozott, egészséges, boldog életet éljenek! 

Sári boldog. Élvezi az életét. Sikeres abban amit csinál, a környezete mára megismerte őt, elismerik mint embert, mint anyát!  

Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka. Minden cselekedetünknek megvan a maga következménye. Sári e szerint él, mert hiszi, ha jót cselekszik, jót tesz másokkal, az élet is jót ad majd. 

 Köszönöm, hogy elolvastátok Sári és Peti történetét!

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu

Szólj hozzá