2017. nov 07.

PARTY Time....

írta: NevelőAnyu
PARTY Time....

Az őrület határa……vagy túloldala

Szerintem senkinek nem kell bemutatni milyen az mikor betelik a pohár. Mikor egyszerre cseszeget a főnököd, hogy miért nincs még kész amit 2 perce kaptál meg és tegnapelőttre kellett volna, a családod, hogy ezt és azt mikor intézed el.........stbstbstb...

 

Szóval amikor azt érzed, hogy MINDENKI HAGYJON BÉKÉN!

 

Ilyenkor van nálunk a PARTY TIME!

 

party.jpg

 

Ezt úgy kell elképzelni, hogy zene felhangosít, erősítő és mikrofon bekapcsol, L ül dobverővel a kezében, Zé már a zene bekapcsolása előtt nyomja a boogiet, én pedig FULL hangerővel vonyítom az aktuális számot. 

Zamira a földhöz lapulva kikerekedett pupillákkal fekszik, Zora pedig ártatlan szemekkel néz. Jesszus mit gondolhat ilyenkor…. 

Vannak számok amiket együtt énekelünk a fiúkkal. Ilyenek a Margaret Island dalok. Szeretjük őket nagyon. Szerintem jól is szólunk mi hárman. ( A szomszédot még nem kérdeztem.)

Ha végeztünk az énekléssel, na akkor jön a tombolás. Ilyenkor a fiúk zenéi jönnek (mostanában Skillet a menő), amikor mi hárman a nappali közepén táncolunk, ugrálunk hagyjuk, hogy vigyen minket a ritmus és a szabadság érzés.

Nálam ez általában eltart úgy 2 percig mert utána úgy lihegek, mint aki épp a Himalája tetejére ért fel.

Fiúk edzettebbek ennél, ők tovább bírják, meg persze a kanapéról én is nyomom tovább....

 

Egyszer-egyszer szerintem láthattak minket "ilyen állapotban" akik az utcánkban sétáltak, ( előttünk és mögöttünk is erdő van, mellettünk is csak egy szomszéd).....hát....ööö szerintem megvan a véleményük. De nem érdekel. Már régóta nem zavar ki mit gondol. Azoktól számít akik fontosak. 

Tombolás után jön az összebújás, és mindenki nyugodtan, kicsit könnyedebben alszik el….

Nálunk ez nagyon bevált a feszültség levezetésre, már a fiúk is rászoktak, hogy ha úgy érzik sok nekik minden, akkor szólnak, hogy „Anya most legyen esti buli!”. Ezt a „jó” (nekünk legalábbis) szokásunkat megtartjuk majd kibővült családunkkal is.

Zé-ben annyi életöröm van, hogy imádom nézni mikor felszabadultan táncol és énekel.

L pedig ilyenkor tör ki a kicsit introvertáltabb világából. Imádom mikor teljes hangerővel együtt énekelünk.

Zora egyébként szerintem szintén party arc lesz, látni rajta, hogy érzi a zenét.

Tombolás….miért nem hagyjuk?

Sokszor elnézem az iskolában a gyerekeket, mikor megyek a fiúkért, és azon gondolkozom, hogy bírják egész nap tartani magukat, fegyelmezetten, az elvárásoknak megfelelően. Sokszor nekem is nehezemre esik a munkahelyen. Néha mikor hallok egy jó zenét szívem szerint felállnék és körbetáncolnám az irodát.....de azért ezt még nem mertem eljátszani.... :) 

Sok vita megy mostanában az oktatás színvonaláról, és arról mennyire tönkreteszi ez a rendszer már egész kiskorban a gyerekeket, de én most nem ezt szeretném kiemelni.

Hanem azt. hogy miért várjuk el ekkora gyerekektől, hogy egész nap csendben, rendben, fegyelemben, legtöbbször ülve csinálják végig a napot? Mert ugye büntetést kap még akkor is ha szünetben dudorászik (Zé kapott érte, le is szidtam, hogy miért nem keresett hozzá minimum egy mikrofont).

Pontosan ettől lesznek reményvesztett, depressziós vagy kedvetlen felnőttek. Mert arra szocializáljuk őket, hogy ne nevetgélj (ne érezd jól magad), ne futkározz ( nehogy levezesd az energiáidat), ne dudorássz (ezt nem is értem…)….szóval ne csinálj semmit, ülj a sarokban és várd meg amíg megmondjuk mit csinálhatsz.   Na ők a minta diákok. Felnőttként pedig elvárjuk tőlük, hogy önállóak, kreatívak és talpra esettek legyenek. Nálunk is volt ilyen, mindig ő volt a példa…. Amúgy felnőttként szorongásos depressziós lett, nem tudott érvényesülni az életben, azt érezte nem tudott megfelelni az elvárásoknak.

Én vállalom ha a gyerekem beírást kap dudorászásért, vagy nevetgélésért, vagy azért mert órán megpuszilta a padtársát (igen, ilyen is volt, így köszönt meg neki valamit és ezért beírást kapott).

Én hagyom, hogy iskola után a gyerek tomboljon otthon, kimegyek velük sétálni az erdőbe, vagy elmegyek velük görkorizni, biciklizni, hagyom, hogy éljenek, hogy bunkert építsenek, hogy kiabálva katonásat  játszanak az udvaron. Nem viszem őket olyan külön órára ahová ők nem akarnak menni. (Járnak többre is, de csak olyan foglalkozásokra ami érdekli, inspirálja őket.)

Tisztában vagyok vele, hogy kellenek határok az iskolában , nyilván van ahol ez egyensúlyban, szuperul működik. Itt csak a saját tapasztalatokról írok, arról, hogy mit látok, mit élünk át, élnek át a gyerekek.

A szülők elvárásainak, a tanárok elvárásainak és a társadalom elvárásainak nem tudnak ezek a gyerekek így együtt megfelelni, és nem is kell. Miért kellene? Azt gondolom itt a szülő dolga az, hogy határokat szabjon az elvárások tengerének, és hagyja egy kicsit szabadon élni, dönteni gyermekeit.

 

Hagyjuk őket tombolni néha….vagy tomboljunk velük együtt!

 

                                  Pussz Nektek

                                   Nevelőanyu

 

 

 

Szólj hozzá