Ha nagyobb gyermek nevelését vállalod, akkor rajtad kívül még sokan mások lesznek részei a gyermek nevelésének. Része lesz az óvoda pedagógus az óvodában, a dajka, az iskolában a pedagógusok, tanítók, gyógypedagógusok de még a konyhás nénik is. Ez nem mindig könnyű feladat sem a felnőtteknek, sem a gyerekeknek. 

Gyermekotthonból egy vidéki iskolába

Lili idén második osztályos, ez a 4. iskola ahol tanul. 2 év alatt 4 iskola, sok sok város, sok sok új ember, új elvárások, különböző nevelési stílusok. Közben pedig  több hónap egy gyermekotthonban. Összezárva rengeteg sérült gyerekkel, tinédzserrel.

Leírva is sok, nem hogy átélve mindezt. 2 év alatt 4-szer kellett megszoknia új embereket, elfogadnia új tanítókat, új környezetet, mindenből az újat. Lili ennek ellenére nagyon jó tanuló. Szeret tanulni, szeret olvasni, újdonságokat megtudni, tudja azt, hogy ha tanul, akkor később olyan munkát választ majd amilyet szeretne. Sok mindent szeret. Az állatokat, a könyveket, az irodalmat, a verseket, a növényeket. Szeretne állatorvos lenni, és táncos is, szeretne tornász bajnok lenni, és szeretne olyan gyermekekkel foglalkozni mint amilyen ő maga. Állami gondozott gyermekekkel. Ezt mind mind egyszerre. Ezért tanul.

Lili nagylány már. Érti mi zajlik körülötte, látja, érzi mi az ami jó, mi az ami rossz. De nem mindig látta azt rossznak ami most az, és nem mindig látta, hogy amit mi most jónak gondolunk az jó.

Látta, ahogy a gyermekotthonban a társai felvágták a kezüket mert szerelmi bánatuk volt, látta ahogy az emeletről a fiú gyógyszereket vett be, mert nem mehetett haza az édesanyjához. Látta, ahogy a nagylányok a fiúk előtt kéretik magukat, és hallotta mikor elmondták neki, hogy ez az egyetlen esélye a normális életre. Ha egy jó férjet talál. Aki eltartja, aki kiviszi innen, aki megérti és elfogadja, akinek ő mindent megadna, csak hogy normálisnak látszó élete legyen. Mert a lányok ezt mondták. 

Azt is mondták a lányok, hogy a fiúknak mindent meg kell adni, mert különben odébb állnak, keresnek szebbet, jobbat, olyat aki majd helyette is mindent megad. Úgy tudta, hogy a fiúknak mindent szabad. Neki azt mesélték, hogy ha egy fiú szakít majd vele, akkor az a világ végét jelenti. Akkor fel kell vágni a karját, ahogy ők is tették, mert akkor a fiú is látja, hogy ő komolyan gondolja a szerelmet.

A lányok azt is elmondták neki, hogy soha ne gondolja, hogy belőle lesz valami. Mert nem lesz. Hiába tanul, hiába lesz jó gyerek, ő akkor is csak egy "államis" marad. Mindenki annak látja majd. A tanárok, a társaik, de ha úgy alakul, hogy nevelőszülőhöz kerül, ő akkor is csak egy eldobott gyerek marad. Aki nem kell senkinek. Mert ezt mondták a lányok.

Eltelt fél év. Fél éve, hogy Lili és Bebe hozzánk kerültek. Fél éve annak, hogy a fiúkkal kéz a kézben, az izgatottságtól remegve léptük át először a gyermekotthon ajtaját. Fél éve annak, hogy Lili és Bebe hazajöttek velünk, és azóta azt mondhatják, hogy "OTTHON vagyok". Fél éve 4 kis szájból hallom, hogy ANYA. 

Fél év alatt rengeteg minden felszínre került, és rengeteg mindent kellett feldolgoznunk, megbeszélnünk, meggyógyítanunk, elfogadnunk, megértenünk. Fél év alatt elkezdtünk építkezni. Felépíteni egy új értékrendet. Fél év, de éveknek tűnik.

Az iskola, a pedagógusok és a bizalmi tér

Tudatosan választottam az iskolát, tudván, hogy egy sérült, akár problémás gyermek tanítása, nevelése nem lesz megoldhatatlan feladat a pedagógusok számára. Mert olyan szakemberek dolgoznak itt, akik tudják, hogy azok közül a gyermekek közül akiket tanítanak sokan küzdenek gondokkal. Olyan gondokkal, amik a mindennapjaik részei, de figyelnek rájuk, tudják ezt, és tudják, hogy a tanítás nem csak a tananyag ismertetéséről, átadásáról szól, hanem a gyermekek személyiségének fejlődésének elősegítéséről is. 

Az első és legfontosabb az, hogy Lili tudta, hogy nem csak itthon, de az iskolában is BIZTONSÁGBAN van. Tudta, hogy ha bármi probléma van, lehet kihez fordulni. El lehet mondani.

Mert a pedagógus nem fog elfordulni tőle , nem fogja azt mondani, hogy nem érdekli, vagy nem hiszi el amit mond. Tudta, hogy figyelnek rá.

 Lili sérült gyermek. Ahogy minden nevelt gyermek az. Különböző okokkal, de ki lettek emelve a vér szerinti családjukból. Meg kellett szokniuk egy teljesen új családot, új anyával, új apával, testvérekkel. Új iskola, új tanárok, új barátok. 

Közben változtak az értékrendek, változtak az elvárások. Változott a társadalmi tér, a környezet, a hozzájuk való hozzáállás. 

Itt ők nem "államisok". Nekik itt van Anya. Aki ott van ha baj van, akihez lehet futni ha bántották őket, vagy ők bántottak valakit. Ha Lilinek eszébe jutnak a régi "okosságok", oda tud szaladni, meg tudja beszélni, ki tudja mondani, hogy mit gondol, helyes-e amit most csinál.

Én pedig minden egyes alkalommal biztosítom őt arról, hogy jó úton halad. Értékes ember, aki büszke lehet arra aki. Legyen büszke! Tudja meg, hogy igenis nőnek lenni érték, hogy ő nem egy tárgy amit használni lehet, majd eldobni. Ő nem egy "államis", ő nem veszik majd el. Hogy miért? Mert tükröt tartottunk neki. Megláthatta saját magát, a saját belső értékeit, motivációit, tudását. Megtapasztalhatta, hogy a saját döntésein múlik minden. Mert egyetlen gyermek sem születik "rosszként". Az élet írhat rá szürke tollával  dolgokat arra a tiszta lapra, melyként születünk. 

Vannak konfliktusok, és az iskolai élet sem zökkenőmentes. De hogyan is lehetne? Hogyan is várhatná ezt el bárki? Honnan kellene tudnia a 7 évesnek, hogy amit még fél évvel ezelőtt lehetett, sőt menő volt, most már nem szabad mert rossz viselkedésnek számít? Honnan kellene tudnia, ha eddig senki nem mutatja meg neki, és mondta el?

 A szülők többsége elfogadó. Támogatja, megérti és segíti Lilit. Tudják, hogy az ő élete a saját gyermekeik életével össze sem hasonlítható. Tudják, hogy ez a kislány több mindent megélt már, mint sok esetben egy felnőtt. Elfogadják. A hibáival együtt. Követ el hibákat. Vissza - vissza esik ugyanazokba is. Mert gyerek. Mert még tanulja azt amerre halad. De nem számít hányszor bukik el,  újra és újra felállunk, haladunk tovább az úton.  Együtt. 

 Lili és Bebe nevelésében a pedagógusok és az iskola, velem közösen egy célért küzd. Szeretnénk egy olyan utat mutatni nekik, ami vezet valahová!

https://www.facebook.com/neveloanyu/

 Pussz Nektek

NevelőAnyu