A nevelőszülői tanfolyam sok mindenre felkészít amivel az ember szembe találhatja magát, ha egy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét, mint a nevelés. Főként igaz ez a nagyobb gyermekekre. Ott már bizony nem elég az anyai szeretet, a gondoskodás, az odafigyelés, törődés. Míg egy csecsemőnél elegendő ha kielégíted a szükségleteit (ahogy Freud szerint ez volt a kötődés alapja) és szereted, addig egy már szocializált, több évet teljesen más közegben nevelkedett, sok mindent megélt állami gondozott gyermeknél ez komoly kihívást jelent, amint családba kerül.

Korábban Liliről meséltem már, a vele kapcsolatos megjelent magatartási vagy viselkedési problémákról, most elmesélem Bebe történetét.

A csendes kisfiú

Bebe annak idején egy olyan jellemzéssel került hozzám a szakértők szerint, hogy csendes, visszahúzódó, okos, értelmes, figyelmes, együttműködő, befelé forduló és zárkózott kisgyerek. Csupa pozitívum, aminek nyilván minden szakember, és nevelőszülő is örülhet, hiszen ki ne vágyna egy ilyen gyermekre. Bebe édes, szelíd hangjával mindenkit hamar elvarázsol, szülőket, ismerősöket, tanárokat. Érzékeny kisgyerek, mondták a nevelőotthonban is, észre is vettem rajta hamar, ha bárki hozzáért (simogatta) vagy hozzászólt ő már visítva sírt és panaszkodott, hogy bántják. 

A problémák kb. 3 hét után jelentkeztek. Miután Bebe is megszokta az új légkört, engem, elfogadott mint nevelőanyát, ki tudta fejezni, hogy szeret. Azt gondolom, hogy a magatartási és viselkedési problémákról nem ő tehet. Az élet kényszerítette sok esetben arra, hogy úgy viselkedjen ahogy.

Egyik legelső "élményem" e téren Bebével az volt, mikor egyik reggel az iskolába menet, elkiáltotta magát, hogy :

-"Anya nem ad nekem enni!"

Kérdően, megdöbbenve néztem rá, hiszen előtte reggelizett, az iskolában pedig minden étkezés jár neki, szereti is, sosem panaszkodott. Otthon pedig (bár többen javasolták már) nincs kontrollálva az, hogy mennyit eszik. Sosem szóltam rá, hogy miért eszik 2 szendvicset, vagy miért kér még az ebédből/vacsorából. Nem tudtam mire vélni, ezért megfogtam a két vállát, kértem, hogy nézzen a szemembe és mondja el, mi volt ez?!

Enci néni, aki épp akkorra ért oda, csak azt látta, hogy a visító, síró gyerek két vállát fogva kérem számon tőle, miért kiabál ott az udvaron. Kézen fogta Bebét, majd nekem háttal közölte, hogy majd ő ad neki enni.

Sokkot kaptam. Atya ég, mit gondolhatnak rólam?! Tényleg azt hiszik nem adok neki enni?! Van olyan aki tényleg elhiszi azt, hogy én kárt okoznék ezeknek a gyerekeknek?! Igaz akkor még csak pár hete voltak nálam a gyerekek. 

Bebe mosolyogva fordult hátra a válla felett, miközben Enci néni mondogatta neki, hogy ne aggódjon, mindjárt tele lesz a hasa..... 

Mint minden családban, itt is szoktak lenni konfliktusok a gyerekek között. Akár ketten vannak akár 4-en (Manóka még nem keveredik balhéba). Bebe ha úgy érezte sérelem érte, jött hozzám kisírt szemekkel, elmondta ki és mivel bántotta, én pedig ahogy a jó anyukákhoz illik szépen megbüntettem az illetékest. Leggyakrabban 4-en vannak, így könnyű igazságot tenni, mivel a többség általában nem hazudik. De az esetek nagy részét én is hallom, látom. Legalábbis azt gondoltam jól látom.

Ugyanis Bebét valóban érték sérelmek, viszont azt a részét kifelejtette a beszámolójából, hogy a veszekedések 99%-át ő kezdeményezi, rugdalással, harapással folytatja, majd mikor az egyik nagyobb helyre inti, jön és sírva panaszkodik. Sajnos több időbe telt, mire megfigyeltem, hogy is zajlanak ezek a viták. A gyerekek játszanak, 3-an nagy egyetértésben, mire Bebe kitalál valamit. Ha a többiek nem csinálják amit mond, azonnal odacsap, rúg harap, és már azzal a lendülettel jön is sírni. Elhittem amiket mondott, bevallom én sem láttam át. Mert általában már én is csak azt láttam, hogy Zé lefogja a kezét, vagy kiabál vele, vagy L a vállánál löki el. Bebe tudatosan csapott be. Tudta, hogy azért büntetés jár, ha verekedést kezdeményez, ezért úgy alakította, hogy ne lássam azt. Így viszont elérte, hogy  a többiek büntetést kapjanak, míg ő védelem alatt áll.

Miután megfigyeltem Bebe viselkedését, még mindig nem akartam elhinni, hogy ebben lehet szándékosság. Egészen addig, míg nem beszéltem az iskolában a tanítóival, osztálytársaival, akik jöttek hozzám panaszkodni. Bebe ott is ugyanezt a taktikát igyekezett bevetni, ott azonban egy már kialakult osztályközösségben a többség az ártatlanok védelmére kelt. 

Sajnos ezek a viták eldurvultak, testi sebeket okozva, veszélyeztetve másokat. Az iskolában előfordult, hogy kis termete ellenére nekiment a nagyobbaknak, rugdalta az osztálytársait, annak pedig sajnos szemtanúja is voltam, ahogy kigáncsol egy kisfiút a folyosón, csak úgy koppant az arca a kövön szegénynek. Odarohantam hozzá, felsegítettem, Bebének pedig mondtam, hogy azonnal kérjen bocsánatot. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy ilyenkor elismerés és bocsánat kérés helyett, ő tagad. Hiába láttam én is, tagadja, hogy bármit tett volna. Ha a tanítója állít valamit, ő is hazudik. Mindenki hazudik. 

Egyik héten odahozott nekem egy cetlit amit az iskolában kapott, hogy varrjak neki tigris jelmezt. 1 nap alatt....

Nem aludtam egész éjjel, tudtam, hogy fellépésre készülnek, de mikor kérdeztem kell-e bármi rá azt mondta, hogy nem. Mivel Manó beteg volt, nem tudtam bemenni a tanító nénihez sem,  hogy megkérdezzem, ezért iszonyú lelkiismeret furdalás közepette egész éjjel azon kattogtam, hogyan fogom megvarrni azt a tigrist. Ha kell akkor nem alszom másnap éjjel, de a gyerek akkor sem fog lemaradni az első itteni fellépéséről.

Másnap kisebb nyomozás után megszereztem a tanító néni telefonszámát és felhívtam, egyrészt szégyenkezni, hogy csak most érdeklődöm, másrészt érdeklődni, hogy mások hogyan és miből csináltak tigrist, az egység miatt. 

Ági néni nagyon kedvesen végig hallgatott, majd elmondta, hogy igazából megcsinálhatom a jelmezt ha gondolom, de azért nem is írt nekem az üzenőbe, mert Bebe több hete azt mondta neki, hogy az én kérésem az, hogy ő ne szerepeljen, így egyszer sem volt próbán.

Ez volt a hideg zuhany.

2 nappal ezelőtt ugyanis nem volt tanítás, mert próbanap volt. Akkor hol volt Bebe?! Mit csinált?!

Komoly beszélgetés következett. Bebe persze mindent tagadott, visított, hogy ő nem csinált semmit, ő nem mondott ilyet  a tanító néninek, sőt én vagyok a rossz és a gonosz amiért egyáltalán beszéltem vele. A létező összes káromkodást elüvöltötte, csapkodott, rugdalt és teljesen kikelve magából őrjöngött. 

Mit tehet ilyenkor egy szülő/nevelőszülő?

Én a szelíd nevelés híve vagyok, emiatt többen gondolják azt, hogy ez nem jó irány, a gyerek túlságosan "körbe van nyalva", azonban azt gondolom eddig az élet, és a fiaim viselkedése, személyisége, magatartása engem igazolt. Soha sem bántottam a gyerekeket, el sem tudom képzelni, hogy valaha fizikailag bántani tudnám őket.

Bebe őrjöngését hiába próbáltam szelíden átkarolva megszüntetni, nem lehetett leállítani. Így szépen letérdeltem hozzá, hogy a szemébe nézhessek, és csendesen elmondtam neki, mi fog történni. Leültettem az ágyára, mondtam neki, hogy onnan nem mozdulhat el (közben ugyanúgy csapkodott és kiabált, de már az ágyban), majd megvárom míg lehiggad, mert amíg így viselkedik nem beszélünk. 

Megfordultam, az ajtóban leültem, de háttal neki, hogy lássa ez nem ér célt. Nem mertem messzebbre menni, mert úgy tűnt annyira nem tud gondolkozni, féltem nehogy kárt tegyen magában. Készenlétben vártam. 

Nem telt el 1 perc, Bebe már csak hüppögött, és suttogta, hogy "bocsánat". Mikor 5-ször elmondta, odamentem hozzá. Mondtam neki, hogy ha teljesen megnyugodott akkor elmondom miért nem elég itt egy "bocsánat", majd kimentem, és kértem, hogy pár percig csendben gondolkozzon el azon mi történt. Csend volt. Már a hüppögés se hallatszott. 

A többiek megrettenve ültek a nappaliban, kértem őket, hogy menjenek játszani a másik szobába. Elmagyaráztam, hogy nincs baj, de ezt most le kell tisztáznom Bebével kettesben.

5 perc után visszamentem, Bebe az ágyon ült és folytak a könnyei. Most értette meg mi történt, és mit csinált. Bocsánatot kért újra és újra. 

Elmagyaráztam neki, hogy mit jelent a felelősségvállalás, hogy minden amit tesz vagy mond annak következménye van, akkor is, ha nem azonnal. 

Minden düh és harag kijött aznap belőle. Minden amit eddig nem engedett ki, vagy amit másokon próbált levezetni. 

Nagyon sokat beszélgettünk, nagyon sok történetet meséltem neki, amiből megtanulhatja hogyan kezelje azokat a helyzeteket mikor azt érzi dühös. Elmondtam, hogy sokszor nekem sem tetszik amit épp csinálnom kell, de nem tehetem meg, hogy másokat bántok miatta. Hiszen hogy esne az neki?! Mit szólna ha épp nem akarnék mosogatni és ezért rákiabálnék?! Nagy kerek szemekkel, teljesen felháborodva mondta, hogy: "De anya, te olyat nem csinálhatsz!"

- "Valóban, nem csinálhatok, de te sem Bebe, mert hiába vagy kisebb, a tetteidért neked is vállalni kell a felelősséget! Minden amit kimondasz, vagy teszel nyomot hagy másokban. - Összefirkáltam egy papírt, majd kiradíroztam. A nyoma ott maradt. Elmondtam Bebének, hogy ez ugyanígy működik a szavakkal, a tettekkel is. -Ha jót teszel akkor jó nyomot, ha rosszat akkor rosszat hagysz magad után. Melyiket szeretnéd?"

-"Anya én jót akarok, segítesz?"

 Segítek. Persze, hogy segítek. Sokszor, sokat és sokáig beszélgetünk. Minden alkalommal elmondom mi a jó és mi a rossz. Kikérem Bebe véleményét is. Ha történik valami, megkérdezem tőle, hogy ő mit gondol arról amit látott, jó vagy rossz?

Most már ritkulnak a verekedések, szelídülnek a veszekedések. Ha Bebe verekedést kezdeményez akkor nem mehet be a többiekhez játszani. Most már hamarabb megérti miért. 

Ha rosszat csinál most már nem tagad. Beismeri, persze mellette azért elmondja még,hogy nem csak ő a hibás.

Kis lépéseknek tűnnek ezek, de egy olyan kisgyereknek, aki ebben élte eddig 7 évét nagyok. Nagy dolog elismerni, hogy hibázunk, nagy dolog bocsánatot kérni érte!

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu