2018. jan 29.

A MIX család - nevelt gyerekekkel az élet

írta: NevelőAnyu
A MIX család - nevelt gyerekekkel az élet

 

 

 

 

Próbáltam rákeresni a neten, milyen szakkifejezés van arra a családformára amiben mi élünk. Nem találtam. A legtöbben csak két szóval jellemzik: nem normális. Jelenleg vagyok én, mint szülő és nevelőszülő, a két fiam, L és Zé, a két nevelt gyerkőcöm Bebe és Lili, valamint hamarosan Manóka érkezik a családba.

Nagyon megörültem a hírnek mikor felhívtak, hogy Manóka aki 9 hónapos új családot keres. Átgondoltam gyorsan a helyzetünket, és úgy röpke egy ezred másodperc alatt rá is vágtam a kérdésre a választ, persze, hogy érdekel. Manóka jelenleg ideiglenes nevelőnél van, de hosszabb távra keres kiadó albérletet all inclusive ellátással és kifogyhatatlan szeretettel. Lassan összecsiszolódik a mi kis csapatunk, most már ismerjük egymás minden kis szokását, problémáját, mi az amit a másik szeret és mi az amit nem. Kinek mik a nehézségei, az erősségei, mik azok amikben segítségre szorul. Már átlátom mire van erőm, mi az amit elbírok. Úgy éreztem Manóka még éppen elfér nálunk, és beleillik a mi kis nem normális családunkba.

Két nappal a hívás után lehetőséget kaptunk arra, hogy meglátogassuk Manót. Kis göndör szöszke hajával, gyönyörű pofijával már első pillantásra levett a lábamról. A találkozóra eljött velem Zé, L és Lili is, mivel szerencséjükre iskolai szünet volt aznap. Bebe sportnapon volt, ezért ő lemaradt erről. Manókát szinte azonnal elkértem az ideiglenes nevelőjétől, amint a kezembe fogtam átfutott rajtam az a melegség érzés, amit akkor éreztem mikor még Zé és L is ilyen picuri volt. Nézett rám a nagy szemeivel, azt hittem elsírja magát, hogy nem ismerős tartja épp. De nem sírt. Rájöttem, hogy valószínűleg nem is kötődik még senkihez. Ahány ember megfogta, gondozta őt már az elmúlt 9 hónapjában, ez nem is csoda. Kihez kötődne. Nézett körbe, mindent elfogadva ami éppen körülötte zajlik. A gyerekek nem kímélték, átesett az első "agyonpuszilgatlak" ceremónián, ahol mindegyik gyerkőc agyon szeretgette és cukizta. Nem ijedt meg, bírta a "kiképzést", sőt tetszett neki. Élvezte, hogy nyüzsgés van körülötte, és nagy mosolyokkal, kacagással jelezte, hogy ne hagyják abba. 

Közben a gyámmal, a nevelővel és egy gyámügyi vezetővel átbeszéltük az eddigi kis életét, a napirendjét, a nevelő megfigyeléseit. Elmondta, hogy sokat sír, ilyenkor vigasztalhatatlan. A gyerekeket közben kivitték, csak Manóka maradt az ölemben, simogattam a pici lábacskáit, nyugodtan elrágcsálta a játékát amíg beszéltünk. Nem érthette még, hogy az ő sorsáról beszélünk felette. Vajon hová jut majd az a kicsi lábacska amit most simogatok? Vajon jó lesz-e neki, ha hozzánk kerül? Meg tudjuk-e neki adni amire szüksége van? Meg tudom-e tanítani a kötődésre? Vajon mennyi időt tölthetünk majd együtt? Aztán eszembe jutottak a nagy beszélgetős esték, az ölelgetős nevetések, a sok sok "szeretlek anya" levél és felirat, a sok puszi amiket adunk egymásnak, a sok sok ölelés amiket minden nap kapunk és adunk. Megnyugodtam. Jó helyen lesz. Mert bármi legyen is, nem fogyunk ki ezekből soha. Nagyobb lesz a családi ölelés, nagyobb lesz a "kisujj eskü" és nagyobb lesz a "beszélgetős kör" a szőnyegen. 

Ezek a kérdések zakatoltak a fejemben, kicsit elkalandozott a figyelmem a többiek beszélgetéséről. Arra kaptam fel a fejem, hogy rám néznek és kérdezik: Akkor rendben van? Megírhatjuk a papírt? Mehet hozzátok Manó?

Mosolyogva válaszoltam, IGEN.

Nehéz volt a búcsúzkodás, a gyerekek haza akarták vinni Manót, persze én is. De még nem lehet. Még pár hét. Még várni kell. 

Hazafelé csendes volt az autó, mindenki elmerült a gondolataiban. Én is messze jártam, sok sok minden pörgött a fejemben. 

Milyen család is  a miénk?

Sokan kérdezik, hogy nem félek-e attól, milyen hatással van a nevelőszülőség a saját gyermekeimre. Félni nem félek, de persze átgondoltam ezt is mielőtt belevágtam. Azt gondolom, hogy most pontosan abban a korban vannak, hogy még tudnak alkalmazkodni, nem okoz nekik nehézséget, és sok mindent látnak, tanulnak. Egy időben beleestem abba a hibába, hogy a mérhetetlen szeretetemet a gyerekeknek vett ajándékok, játékok is tükrözték. Mert annyira édesen nézett mikor kérte, vagy tudom milyen érzés ha nem kapja meg amit szeretne....stb. Mindig áltattam magam. Kompenzálás volt ez, most már utólag tudom, mást akartam pótolni vele. Akkor is tudtam, de mégis elkövettem ugyanazokat a hibákat.

Átestek a ló túloldalára. Követelőzni kezdtek, nem becsülték meg ami volt, mindig más kellett ami jobb, újabb, nagyobb. Főként Zé. Kezdtem érezni, hogy ez így nem lesz jó. Nagyon nehéz lesz nekik később az, hogy meg kell dolgozni mindenért, hogy semmi nincs ingyen, hogy sokszor nem úgy történnek a dolgok ahogy azt akarjuk, mert az élet nem ilyen. 

Beszélgettünk jó ideje arról, hogy befogadunk gyerekeket. Akkor is, és most is támogatták az ötletet. Vannak nehezebb napok, mikor nincs meg a teljes összhang, de összességében azt gondolom mindenkire pozitívan hatott ez a változás. Zé alkalmazkodóbb lett. Nem követelőzik ( és én sem esem már ezekbe a hibákba), segít, sokkal önállóbb a tanulásban. Élvezi, hogy nagytesó lett, hogy taníthatja a kisebbet. Magabiztosabb lett. Már nem kap pánikrohamot, ha valami váratlan éri (pl. egy idegen tanár megy be órát tartani), megtanulta kezelni az új dolgokat az életében és könnyebben fogadja be azokat az élete más területén is. Már nem függ mindenben tőlem. Zé pici baba korától szinte csak velem volt. Annyira erősen kötődött, hogy egy éjszakát sem töltött tőlem külön nagyon sokáig. Még egy órát sem, vagy csak nagyon nehezen. Ez sokat változott az elmúlt években, de mindig is erősebb volt a ragaszkodása mint más ennyi idős gyereknek. Amióta itt van Bebe és Lili, azóta Zé az, aki nyugtatja őket, hogy menni fogok értük az iskolába, mert anya sosem hazudik és mindig ott van akármi legyen is. 

L pedig sokkal önállóbb. Eddig sok mindenben rám hagyatkozott, most viszont ő segít a kicsikkel is, ha bármi gond van. Múlt héten ágynak estem, miután mindegyik gyerkőcön végig ment a vírus, engem sem kímélt. 40 fokos lázzal, 0 energiával vágtam neki a napoknak. L tudta, látta, és segített. Segített vacsorát készíteni, a kicsiket rendre inteni, a fürdővizet megengedni, rendet tenni. Korábban ezek nem voltak. Azt gondolom, hogy az empatikus készsége nagyon fejlődött. Ő már teljesen megérti amit látott az otthonban, amiket elmeséltek neki Liliék. Talán még ők maguk sem mérték fel min mentek át, nem fogták fel. De L igen. Most először látom azt, hogy értékel dolgokat, hogy érti azokat amikről korábban csak előadást tartottam nekik. Szabadabb is lett ezzel együtt. Zé már nem akar mindenhová vele menni, nem követi minden lépését. L-nek lett egy barátja aki pár házzal arrébb lakik, és átjárnak egymáshoz játszani, jól érzik magukat együtt. Tudom ez nem nagy dolog sokaknál, de L-nél igen. Zárkózott, nehezen barátkozó volt mindig is. A kortársai sosem értették, az idősebbekkel szemben pedig tartózkodó volt. Ő az a típusú gyerek, aki soha nem tanul de mégis kitűnő, aki szivacsként szívja magába a tudást, bármi legyen az. (Akit egyébként minden más szülő utál, amiért az övé nem teszi ezt.) 1 évesen már elmondta az Öreg néne őzikéjét elejétől a végéig. Ez a tudásszomj nem változott, most a programozás a mindene, én pedig támogatom amiben tudom. 

Azt is kérdezték többen, hogy nem bánom-e, hogy a mi családunk olyan "nem normális"?

Nem bánom. Amúgy is szubjektív az, hogy kinek mi a normális. Nekem ez az. Neked valószínűleg más. De ez miért baj? Miért baj az, ha valaki vagy valakik kicsit mások? Senki sem egyforma. 

Fura világban élünk, fura értékrenddel. Ha az interneten látunk egy cuki állatos videót, ahol együtt pihen az őz, a kutya, a macska és a süni akkor több millióan kedvelik, megosztják, olvadoznak rajta. Ha pedig meglátnak egy olyan családod ahol nem mindenki a megszokott felállásban él, akkor az már nem normális. Miért ne élhetnénk mi is őzikeként együtt a sünivel, a kutyával és a macskákkal? 

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu 

 

 

 

Szólj hozzá

terápia anya gyereknevelés szorongás gyermekvédelem kineziológia stresszoldás önbizalom egyedül szabadon coaching lélekbúvár önállóság life coach szeretve nevelni