2017. nov 14.

Jó zsaru, rossz zsaru....egy személyben!

írta: NevelőAnyu
Jó zsaru, rossz zsaru....egy személyben!

 

Nevelés egy személyben

 

Nincs egyszerű dolga annak, aki egyedül vállalkozik egy vagy több kiskorú egyed felnevelésére. Én vállalkoztam erre, egyelőre most kettő egész hímnemű kiskorúval. :)

Egész kicsi koruk óta egyedül nevelem őket, ezért már azon a szakaszon túl vagyunk amit valaki akkor érez mikor sok sok év után magára marad minden teherrel, felelősséggel. Én is összeroppantam először, én is átmentem minden szakaszán a gyásznak, az elengedésnek, aztán a talpra állásnak, megújulásnak (hiába én kezdeményeztem a válást, ez akkor is így van, az elengedés így sem könnyű). 

A mindennapi rutin kialakítása nem egyszerű feladat, főleg ha a társad egy 2 és egy 4 éves dackorszaka közepén tomboló kisgyerek. Bármit mondasz, akkor is NEM lesz a válasz. Jobb esetben. Rosszabb esetben pedig jön a "földön fetrengős hiszti" amiről, már írtam korábbi Anya vs. Hiszti című írásomban.

Mi megküzdöttünk a hisztikkel, az évekkel, és most ott tartunk, hogy egy teljesen új korszak vette kezdetét, a kiskamaszkor. Ezúton is üdvözletem minden kamaszgyereket nevelő szülőnek.....minden tiszteletem a Tiétek (főleg ha a gyereketek is túlélte ezt az időszakot Veletek együtt).

Hogyan leszel hirtelen jó és rossz zsaru egyszerre?

Úgy, hogy az élet rákényszerít. A legtöbb családban megvan az alapmodell, anya engedékeny, apa szigorúbb, vagy épp fordítva.Ha neked  épp nincs kedved a rossz zsaru szerephez, lepasszolod. Na de mi a helyzet akkor, ha erre a két munkakörre egyedül maradtál? (Azon kívül,hogy szíííváás... :) ) 

Normális esetben ha a gyerek ellenáll, hisztizik vagy épp dacol veled, megteheti, hogy aljas hátulról mellbe támadós módon bepróbálkozik a másik szülőnél, hogy elérje célját. A jó hír az, hogy ha egyedül vagy ez a veszély egyáltalán nem fenyeget. ( Itt most nem térnék ki arra, hogy a láthatásokon még ettől függetlenül megteheti ezt, ez ismét egy hosszabb cikk lenne....)

Sok esetben ilyenkor a másik szülő eljátszhatja a "látszat rossz zsarut", de közben a gyerek cinkosaként megengedi amit te nem. Itt bizony nincs látszat, csak TE VAGY!

Eldöntheted melyik irányt választod. 

Én sok utat próbáltam, sok szakirodalmat és kevésbé szakmai irodalmat olvastam, hogy ne nagyon rontsak el semmit. Legalábbis ne annyira... A tapasztalat az volt, hogy mindkét gyereknél más vált be. Maradtak az anyai ösztönök. 

Jó zsaru

Természetesen a jó zsaru mindig hálás szerep. A gyerek imád, látszólag boldog mikor minden az ő kénye kedve szerint alakul. De vajon kifizetődő?

Hát bizony nem. Minden gyereknek szüksége van a határokra, soha nem szabad elvált szülőként sem bűntudatból engedékenyen nevelni. Akkor sem, ha ez a könnyebb út. Mert egy darabig könnyebb, de elérkezik az a pont amikor a drága pici csemeténknek már semmi sem jó, semmi sem elég. 

Képzeld el, hogy gyerek fejjel te mennyi mindenre vágytál. Szerettél volna egy-egy játékot nagyon nagyon mert épp menő volt (persze minden hónapban más játék volt ez, hiszen mindig újabb és menőbb dolgok kellettek), szerettél volna édességeken élni (hmmm....néha még most is, de a mérleg azért nem egy rossz kontroll), nem akartál házit csinálni (igaz ez más téma, és másik cikk, mert ezzel azonosulni is tudok...miért kell a gyereknek házit írni ha délután 4-ig suliban van????...) szóval sok sok mindent akartál és nem akartál, aminek ha a szüleid nem szabtak volna határokat bizony nem lennél az a felnőtt aki most vagy. Nem tanultad volna meg, hogy az életben semmi sem könnyű, mindenért meg kell küzdeni, és ha valamit el akarsz érni azért tenni kell.

Azok a gyerekek akik mindent megkapnak, később nehezebben találnak célt maguknak. Nehezebben lesznek önálló, gondolkodó felnőttek. Miért is lennének? Ne csodálkozzunk, ha az édes pici elkényeztetett 8 évesünkből az a tipikus 40 éves válik, aki az anyukájával él, szereti ha megmondják neki mikor mit kell csinálni, és persze majd anyuci talál megfelelő társat számára. 

Ezt akarjuk?! Én nem.

Rossz zsaru

Igen, a rossz zsarut senki nem akarja bevállalni. Mert ilyenkor elhangzanak azok a rettegett mondatok amiket korábban csak a filmekben láttál (és persze azt gondoltad, hogy a te drága édes kis csemetéd szájából ilyen sosem hangzik majd el), jönnek az "anya gyűlöllek" ajtócsapkodós jelenetek. 

Kevés olyan ember van aki szeret diktátor bőrbe bújni, úgy éli az életét, mintha folyamatos katonai kiképzés lenne az otthonában, és ő lenne a kiképző.  Sokszor éreztem azt, mikor már századszorra mondtam ki egy nap, hogy NEM, hogy nem is gyereknevelésre vállalkoztam, hanem kiképzőtáborra. Bűntudatom volt, hogy ezt is és azt is megtiltok. Ezerszer hallgattam, hogy az én imádott nagy kék szemű kicsi fiam, krokodil könnycseppekkel a szeme sarkában azt kiabálja, "ITT SEMMIT SE LEHET"! 

Valóban? Ennyire szigorú lennék?

Vannak alapelveim, amiket betartok és be is tartatok a fiúkkal is. Ilyen pl. a számítógép, tablet használat. Időkorlát van, amit kötelező tartani, és önállóan nem tölthetnek le semmilyen tartalmat, játékot. Igyekszem haladni a korral és elfogadni, hogy nekik ez a normális, ez a jövő. Épp ezért keretek között, de támogatom, hogy megtanulják kezelni, használni a technológiát. L már programozni tanul, Zé is tudja, hogyan használhatja pl. tanulásra az internetet. De nem engedem, hogy olyan játékokat töltsenek le ami szerintem nem nekik való, hiába van meg az egész osztálynak. Nem engedem, hogy 11 évesen közösségi oldala legyen, hiába van már több éve mindenkinek körülötte. (Olvasunk és hallunk eleget arról, hogy felnőtt embereket tesz tönkre egy-egy közösségi oldal a negatív visszajelzések által. Ha sokan felnőttként nem tudnak mit kezdeni mások rosszindulatával, akkor hogyan tudna egy 10-11 éves gyerek? Akinek még formálódik a személyisége, aki épp a kiskamaszkorba lépett és kezd fontossá válni számára, mit gondolnak róla mások.....huh ez megint csak egy hosszabb téma.)

 

 

 

 

Középút, együtt kéz a kézben...

Azt gondolom, hogy mint minden másban az élet egyéb területein és saját magunkban is, itt is meg lehet találni azt a középutat ami egyensúlyba hoz mindenkit. Ami elégedetté teszi a szülőt, de a gyereket is.

Ami nem parancsol és elvár, hanem segít, tanít és terel. 

Bevált módszer nálunk az, hogy a gyerek választási lehetőséget kap. Nincs azonnali tiltás (őrületes baromság esetén persze van), ha olyasmit szeretne ami nincs teljesen az elvek és erkölcsi normák ellen, akkor felkínálok neki opciókat, amikből ő maga döntheti el, melyik utat választja.

Elmesélek egy példát:

L már egyre nagyobb, nagyon régóta elég határozott személyiséggel és egyéni gondolkodással. Jó gyerek, nem tartozik abba a kategóriába, ami problémásnak számít, ennek ellenére azért vele is voltak összetűzéseim.

Szeretett volna egy nagyobb összegű tárgyat magának születésnapjára. Tudtam, hogy nem fogom tudni megvenni neki, még ha erőn felül próbálkozom sem. Láttam rajta, hogy nagyon szeretné (ami nála azért ritka), ezért felajánlottam neki a következőket:

1. Mindenki aki megkérdezi mit szeretne ajándékba, megmondjuk, hogy pénzt, mivel erre gyűjt. Valószínűleg ez ugyanígy lenne karácsonykor is, mert még akkor sem biztos, hogy összejönne a kellő erőforrás. 

2. Kihúzzuk ezt a tárgyat a listáról, mert nagyon drága, nem teljesíthető.

3. Zé-vel közösen kérnek mindenkitől rá pénzt karácsonyra (itt persze a Jézuskától) és szülinapokra, akkor talán összejön, viszont ebben az esetben a tárgy is közös lesz. Osztozni kell rajta.

Összeült a kupaktanács (L és Zé elvonultak a szobába megbeszélésre), majd kijöttek és közölték a végeredményt.

A 3. verzió mellett döntöttek, azzal a kikötéssel, hogy nem fognak rajta veszekedni.

Én betartottam a szavam, és ők is. Megkapták a hőn áhított ajándékot, és egyszer sem veszekedtek rajta később. 

Ez a módszer működik Zé esetében is, aki L-vel ellentétben nagyon makacs, akaratos és hisztis tud lenni. Szerintem mindennek az alapja a következetesség. Én betartom a szavam, nem változtatom azt napról napra, a gyerek is rájön, hogy ez így működik, és ő is megteszi amit ígér. 

Azzal, hogy a gyerek maga dönthet még ha bizonyos keretek között is, nem érzi majd, hogy ellenkezni, küzdeni kell. Választhat, önálló lehet, de mégis megtanítjuk neki azt, hogy sajnos nem kaphat meg mindig mindent, nem tehet mindig mindent úgy ahogy ő szeretné. Tennie kell azért amit akar, vagy épp áldozatot kell hoznia érte.

Szeretve nevelni, én ezt vallom! 

Köszönöm, hogy Velünk vagytok!

Megtaláltok minket facebookon is:

https://www.facebook.com/neveloanyu/

Pussz Nektek

NevelőAnyu

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

anya gyereknevelés egyedül szabadon önállóság szeretve nevelni